Dicsér a kapitány

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.10. 23:38
Címkék
Davis-kupa-csapatunk az elmúlt hétvégén 4–1-re győzött Norvégiában az euro-afrikai zóna 2. csoportjában. A simának tűnő győzelem mögött azonban kemény munka és remek egyéni teljesítmények állnak.

A salakon felnövő magyar teniszezőknek mindig nehezebb feladat kemény pályás meccset vívniuk – nem volt ez másképp Norvégia ellen sem a Davis-kupában. A mieink azonban kiválóan helytálltak az euro-afrikai zóna 2. csoportjának első fordulójában: Bardóczky Kornél egyesben és párosban Kisgyörgy Gergely oldalán is győzött, Kiss Sebő – lassan már szokása szerint – most is szállította az első napi meglepetésgyőzelmet, Kellner Ádám pedig a tartaléksorból előlépve aratott szép sikert.

„Nagy jelentőségű ez a győzelem, hiszen így biztosítottuk a helyünket a második csoportban, nem kell a bentmaradásért játszanunk Algériában – az nagyon nehéz találkozó lett volna – kezdte értékelését Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány. – Maradéktalanul dicsérhetem minden játékosomat. Bardóczky ismét bizonyította, hogy vezéregyénisége a csapatnak. Kiss Sebő összeszedetten, szinte hibátlanul kezdett a norvégok legjobbja ellen, az ellenfél egyenlítése után, az ötödik szettben pedig remekül bírta erővel a küzdelmet – jót tett neki, hogy nemrég horvátországi tornán hét nap alatt tíz meccset játszott. Kisgyörgy Gergely beválogatását megkérdőjelezték néhányan, mondván, már alig versenyez, de ő is meghálálta a bizalmat: kemény munkával készült fel, és amikor kellett, hozta magát. Kellner Ádám is megmutatta, hogy jó formában van, erős játékost vert meg.”

A következő ellenfél júliusban Monaco lesz, amelyet az előző két alkalommal, 2001ben, illetve 2005-ben simán legyőztünk. Most azonban nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek.

„Nem szabad lebecsülni a monacóiakat, honosítottak ugyanis egy Jean-René Lisnard nevű egykori francia játékost, aki volt már az első százban is a világranglistán – így Baranyi Szabolcs. – A hazai pálya talán nekünk kedvezhet majd. Még nem tudom, kik lesznek addigra a csapatban, az bizonyos, hogy a mostani gárda mellett még plusz két emberrel kezdjük meg a keretedzéseket – de mindenki megkapja majd a lehetőséget.”

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
17 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
33 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
58 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája