Félelmek nélküli futball

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.04.15. 00:19
Címkék
Hiába tett meg mindent a Watford a Manchester Uniteddel szemben FA-kupa-elődöntőben, a Priskin Tamást is a soraiban tudó együttes 4–1-es vereséget szenvedett. A magyar támadó bátran futballozott, nem tisztelve a „vörös ördögök” rutinos védőit – ám az FA-kupa május 19-i fináléjába a Manchester United jutott (a másik ágon a Blackburn–Chelsea meccset vasárnap rendezik).

Amilyen mosolygósan ballagott ki a kezdés előtt a játékoskijáróból Priskin Tamás, a találkozón olyan gyorsan lelohadt a magyar támadó jókedve. A Watford tagjai gyorsan ízelítőt kaptak a Manchester United egyérintős futballjából, hét perc sem telt el a találkozóból, amikor Wayne Rooney pazar gólt lőtt a Watford kapujába.

A magyar válogatottban zsinórban öt mérkőzésen betaláló Priskin Tamás egyik nagy álma mindenesetre már azzal valóra vált, hogy az előzetes tervekkel összhangban a kezdőcsapatban kapott helyet. A 21 éves csatár a találkozó előtt hangsúlyozta: jó formában érzi magát (a legutóbbi fordulóban, a Portsmouth ellen szerezte meg az első hivatalos gólját a Premier League-ben), és a lelkének nagyon jót tett, hogy a Manchester United ellen kezdőként számolt vele a csapat menedzsere, Aidy Boothroyd.

„Duzzadok az önbizalomtól” – jelentette ki Priskin Tamás, aki ennek megfelelően vetette magát a játékba, és bátran felvette a test test elleni harcot a Manchester United védőivel. Rio Ferdinand egy alkalommal például úgy pattant le a válláról, mintha legalábbis tömör betonfalnak ütközött volna. A kapura viszont kevés veszélyt jelentett a magyar támadó, a klasszis hátvédek gyűrűjében sajnos egyszer sem került helyzetbe. Játéka azonban ettől függetlenül is bőven tartogatott érdekes elemeket: a Győrből Angliába szerződő labdarúgó meglehetősen felpaprikázott hangulatban futballozott, nem tisztelte a nála sokkal rutinosabb ellenfeleket, és az őt felrúgó, majd a kezét nyújtó argentin Gabriel Heinze kézfogását is durcásan utasította vissza.

Érdekes volt nézni Priskin Tamást, akiről megállapíthattuk, hogy az önbizalmával valóban nincsen semmi probléma. Befejező csatárként többször is viszszalépett a középpályára, az akciók végénél viszont rendre ott ólálkodott a Manchester United kapuja előtt – az már más kérdés, hogy a beadások rendre elkerülték.

Az MU a Premier League és a Bajnokok Ligája után az FAkupa-elődöntőt sem vette félvállról, könnyedén jutott a fináléba. Lám, Ryan Giggs nem véletlenül kürtölte világgá a találkozó előtt: számára a kupagyőzelem legalább olyan fontos, mint hogy bajnokságot és BL-t nyerjen az idén a „vörös ördögökkel”.

„Az idén már az újjáépített Wembleyben rendezik a döntőt, és mivel hallottam, hogy hihetetlen a stadion atmoszférája, mindenképpen szerettem volna ott lenni”

– vallotta be Ryan Giggs. A Manchester United csapatkapitányának ez az álma is valóra vált…

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
30 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
38 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
54 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik