Bravúrra várva

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.17. 01:29
Címkék
A férfiak után a magyar női teniszválogatott is megkezdi a nemzetközi szereplést: Federation-kupa-csapatunk jövő szerdától a bulgáriai Plovdivban játszik az euroafrikai zóna I. csoportjában. A tizenhat csapatos torna sorsolását kedden készítik el.

Négy négyes, körmérkőzéses csoportba osztják a résztvevőket, majd a két-két első helyezett a – Világcsoport alsó ágába jutásért vívott – rájátszásban való részvételért, a két-két negyedik pedig a kiesés elkerüléséért játszik.

A magyar csapatból kimaradt legjobb egyes játékosunk, Czink Melinda (112. a világranglistán), aki úgy döntött, ebben az esztendőben nem vállalja a szereplést. A rangsorban utána következő Szávay Ágnes (156.), Nagy Kyra (158.) és Gubacsi Zsófia (196.) viszont ott lesz Plovdivban. Negyedik játékosunk – miután Kapros Anikó (242.) nem játszott téli könyöksérülése óta, a 15 esztendős Király Pálma (781.) pedig lemondott a válogatottbéli szereplés lehetőségéről – a kiugróan tehetséges, a tavalyi év legjobb 16 éven aluli versenyzőjének választott, makacs kézsérüléséből mostanra teljesen felépülő Batta Lucia lesz.

Lányainknak fel van adva a lecke, hiszen bár sok függ a sorsolástól, a csoportgyőzelemhez bravúr kell majd. Az előzetes nevezések alapján a szerbek például Jelena Jankoviccsal, a svájciak Patty Schnyderrel, a hollandok Michaela Krajicekkel, az ukránok pedig három top 100-as teniszezővel állnak majd ki – márpedig a mi négyesünkben is biztosan lesz csapat az említett legjobbak közül.

„Nagyon bízom a lányokban és így a jó szereplésben – mondta Juhász Gábor szövetségi kapitány. – A legfontosabb cél a

stabil bentmaradás, valósan nézve pedig a középmezőnyben a helyünk. De ha mindenki kihozza magából a legtöbbet, akár meglepetést is szerezhetünk. Nagy Kyra tavaly is kiválóan szerepelt a válogatottban, Szávayban pedig bármikor benne van a kiugró eredmény.”

A magyar csapat két egyes játékosa várhatóan Nagy és Szávay lesz, míg párosban Szávay minden bizonnyal Gubacsi Zsófia oldalán szerepel majd.

Legfrissebb hírek

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
12 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
21 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája