Milyen érzésekkel várja a szerdai cardiffi döntést?
Azt mondom, ugyanannyi esélyünk van az Eb rendezésre, mint az olaszoknak – vélekedett Albert Flórián. – A lengyel–ukrán pályázatot nem érzem olyan erősnek, így vagy mi nyerünk a horvátokkal közösen, vagy megint Itáliára figyelhetünk 2012-ben.
Nem érzi úgy, hogy az elmúlt hónapok olasz futballbotrányai után egyértelműen a magyar-horvát pályázat tűnik favoritnak?
A közelmúltban volt szerencsém találkozni Michel Platinivel, és hiába beszélgettünk, nagyon diplomatikus maradt, nem árult el semmit a várható esélyekről. Pedig nagyon elkelne Magyarországon és persze Horvátországon is egy jelentős futballsiker, úgyhogy ránk férne az Eb.
Nekem a horvátok még mindig Jugoszláviát jelentik, az egykori remek, erős ellenfelet. Rögtön eszembe jut, hogy ők engedték ki az úgynevezett keleti országok közül először a legjobb futballistáikat Nyugatra. Hasonló a két ország futballmúltja, hiszen hiába voltunk a jugókkal együtt többször is a csúcs közelében, sosem értünk fel. Hát ezért kell most nyernie ennek a pályázatnak.
Az esetleges cardiffi győzelem után már csak igazán erős magyar válogatottra lenne szükség.
Egy olyan nemzeti csapatra, amely 2012-ben itthon, saját lelkes szurkolótábora előtt nem a pofozógép szerepét tölti be.
Maximálisan elégedett lennék, ha a magyar válogatott megismételné az elődök teljesítményét, s úgy szerepelne, mint 1964-ben Spanyolországban vagy 1972-ben Belgiumban a négyes döntőn. Bizony, bizony, csodálatos lenne az a harmadik vagy negyedik hely...
Ön ott volt mindkét alkalommal a magyar válogatottban. Spanyolországban nyerhettünk volna, de Belgiumban is volt esélyünk...
Igen, én is azt mondom, hogy Madridban nagyon erős válogatottal szerepeltünk, és Baróti Lajos szövetségi kapitány még azt is megengedhette magának, hogy a bronzmecscsen, miután az elődöntőben 2–1-re kikaptunk a spanyoloktól, sok fiatalt szerepeltessen. Én egyik találkozón sem találtam a hálóba, arra viszont emlékszem, hogy a dánok elleni, a harmadik helyért lejátszott drámai mecscsen a hosszabbításban engem buktattak, és a megítélt tizenegyesből Novák Dezső szerzett vezetést.
Akkor, 1964-ben az Eb-döntő után kiváló formában futballozott, hiszen az októberi válogatott meccseken mind Svájc, mind Csehszlovákia, mind Jugoszlávia ellen két-két gólt szerzett.
Ne felejtse el, hogy milyen remek társakkal játszhattam, Tichy Lajossal, Göröcs Jánossal, Fenyvesi Mátéval...
Nyolc esztendővel később, Belgiumban ugyancsak négy közé jutott a válogatott, ám a szovjetek elleni elődöntőn fájdalmas vereséget szenvedtünk.
Ott csereként léptem pályára Kocsis Lajos helyett, és sajnos Zámbó Sanyi tíz perccel a vége előtt kihagyott egy tizenegyest. Végül csak negyedikek lettünk, hiszen a bronzmeccsen is kikaptunk a belgáktól. Bár ma tartanánk ott... De tudja, mit? Júliusban, Balatonbogláron lesz megint az Albert Focisuli. Ott a gyerekeknek arról beszélek majd, hogy 2012-re megint összeáll egy jó magyar válogatott – elvégre a hazai Európa-bajnokságot illik megtisztelni...
