Gál Róbert nem utazik

K. E.K. E.
2007.04.19. 00:49
Címkék

Nem indul a jövő heti amszterdami tornász Európa-bajnokságon Gál Róbert. A tavalyi Achilles-ín-sérülése miatt egy évig lábadozó Gálnak ezúttal a dereka fáj. Pedig fontos lett volna, hogy Gál a szeptemberi stuttgarti világbajnokságig minél több nemzetközi versenyen induljon, hiszen a vb-n csak akkor harcolhatja ki a pekingi indulás jogát, ha az egyéni összetettben a legjobbak között végez. „Március közepén, az országos bajnokság utáni első edzésen sérültem meg. A nyújtóról ugrottam le, amikor nyilallást éreztem a derekamban – mondta Gál. – Emellett két porckorongsérvem is van, ez szintén gondot okoz. A múlt héten már elkezdtem az edzéseket, úgy érzem, hogy a négy kihagyott hét nem jelenthet akkora hátrányt, hogy ne tudjak megfelelően felkészülni a világbajnokságra.”

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
9 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
9 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
18 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
33 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
36 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
37 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
57 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája