Mesés Cornexi-rajt

S. J.S. J.
2007.04.19. 23:09
Címkék

A női felsőházi rájátszás nyitó mérkőzése (CornexiAlcoa–Budapest Bank-FTC: 30–29) után okkal büszkélkedtek a fehérváriak, mert immár nincs csapat az NB Iben, amelyet ne győztek volna le ebben az évadban. Az alapszakaszban élen végző Fradi a második félidő derekáig (20–20) többször vezetett, majd a hajrában (27–22 után) több játékosa is jócskán belelendült, ám nem sikerült pontot szereznie. A Cornexi alaposan kitett magáért, mind csapatként, mind az egyéni teljesítményeket illetően esélyesebbnek tartott vetélytársa fölé nőtt. A sikerben döntő szerepet játszott Szrnka Hortenzia (9 gól), Balogh Beatrix (6), Krisztina Triscsuk (4) és Sonata Vijunaité (4). Az említettek kiemelkedő játéka ellensúlyozta néhány szerényebb formában levő kulcsjátékos visszafogott produkcióját. A Ferencvárosban a tíz találatig jutó Szucsánszki Zita, valamint Tóth Tímea (7), Lucia Uhraková (5) és a hírek szerint Győrbe tartó Katarina Mraviková (5) tett sokat együtteséért. Feltűnő volt, hogy az egyébként gólerős Kirsner Erika, Németh Helga és Zácsik Szandra nem talált be a fehérvári kapuba. Vura József, a Cornexi edzője játékosai lelkesedését dicsérte, s hozzátette: „Tudjuk, hogy ezzel a győzelemmel csak egy lépést tettünk álmunk, az éremszerzés felé, de azt is, hogy nagyon fontos pontokat szereztünk. Ha megtartjuk ezt a mentalitást, jó esélyünk lehet a dobogós helyre. Boldog és elégedett vagyok.” Németh András, az FTC mestere joggal zsörtölődött a vereség után: „Hosszú mese lenne, ha újra elkezdeném sorolni számtalan gondunkat rövid kispadunktól és bizonyos személyi kérdésekig. A lényeg, hogy a Cornexi ellen valamennyi problémánk kiütközött, de az is fontos, hogy megoldásukra lesz időnk a rájátszásban, ha túlestünk a vasárnapi, Valcea elleni KEK-elődöntőn.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
52 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája