Nem így tervezték

I. SZ.I. SZ.
2007.04.19. 23:09
Címkék

A Cleveland és a Golden State lett az alapszakasz utolsó játéknapjának nagy nyertese. A Milwaukee-t legyőző Cavaliers a Chicago New Jerseyben elszenvedett vereségének köszönhetően ugyanis nem ötödik, hanem második lett a Keleti főcsoportban, míg a Golden State a Portland 120–98-as megverésével 1994 óta először bejutott a rájátszásba. Amit leginkább a nyugati nyolcadik helyre szintén ácsingózó Los Angeles Clippers gárdája bánt. A Cleveland hozta a kötelezőt, 109–96-ra nyert a Bucks ellen, de ez nem lett volna elég ahhoz, hogy elkerülje az ötödik helyet és a címvédő Miami elleni első körös küzdelmet. New Jerseyben nagy riválisa, a Chicago lépett fel, tudva, ha nyer, a Nets ellen kezdheti a playoffot is. Ám a hazaiak 106–97-tel behúzták a meccset, és ezzel nemcsak a Bullsszal szúrtak ki, hanem a Washingtont is megelőzték. Így a második Cleveland helyett a harmadik Torontóval küzdenek meg, míg a Wizardsra a Raptors helyett a Cavs vár majd (a Bulls számára csekély vigasz, hogy a Heat ellen jobb mutatója miatt nála lesz a pályaelőny). Nyugaton a Golden State-nél a hosszú sikertelen időszak után bele sem mernek gondolni, mi lesz a ligaelső Dallas elleni párharcban, egyelőre a kieséses szakaszba jutás miatt érzett öröm tölti el az oaklandieket.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
41 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
46 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája