Veszprémi aranyút

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.04.19. 23:09
Címkék
A bajnoki küzdelmekben tavaly ősszel – sorozatban ötödször – megváltoztatták a lebonyolítási rendet: ebben az évadban az alapszakaszban négy közé jutók elődöntőt vívnak három győzelemig, majd a továbbjutók szintén három nyert meccsig küzdenek az aranyért. Az első hely megszerzésére a címvédő Veszprém az esélyes.

A szövetség vezérkara és a liga tagjai, egyetértésben a legtehetősebb szponzorokkal, még izgalmasabbá, még vonzóbbá szerették volna tenni a férfibajnoki küzdelmeket, ezért ismét megváltoztatták a rájátszás rendjét. Hogy mennyire volt jó az ötlet (hogy úgynevezett kuparendszerben dőljön el a helyezések sorsa), az a következő hetekben derül ki.

Az érmekért a címvédő MKB Veszprém, a legutóbbi ezüstérmes Pick-Szeged, a tavalyi bronzérmes Dunaferr SE és a bajnokság meglepetéscsapata, a PLER-Airport csatázik. Az elődöntő és a helyosztók párharcai a legjobbaknál egyaránt három győzelemig tartanak.

Az elődöntőben a szombaton kezdődő Szeged–Dunaújváros párharc ígérkezik szorosabbnak, mert az idén menet közben is sokat változó, aranyról álmodó Pick az utóbbi hónapokban hullámzóan teljesített, míg a Dunaferr fiataljai beértek, sikeréhségüket még alig csillapította a MK-döntőbe jutás. A Veszprém–PLER összecsapásokon, amelyek pénteken kezdődnek, idegenben is esélyesebb a bajnok.

Zdravko Zovko, a Veszprémből a nyáron, vagyis szerződése lejártával távozni készülő horvát edző, akinek – információnk szerint – szinte biztosan Mocsai Lajos lesz az utódja, bizakodva néz a rájátszás elé. „Az alapszakaszban jól játszott csapatom, ezt várom a folytatásban is – mondta Zovko. – Nálunk alaphelyzet, hogy az együttesnek meg kell nyernie a bajnokságot és a Magyar Kupát. Az utóbbi már sikerült, most pedig elindulunk a bajnoki arany felé vezető úton. Nem szabad lebecsülnünk a PLER-t, de jó esélyünk van rá, hogy három mérkőzésen harcoljuk ki a döntőbe jutást.”

A lőrinciek szakvezetője, Nagy Károly szerint nem lehet összehasonlítani a Veszprém keretét az övékkel.

„Nyolc fiatal szerepel nálunk, míg az MKB-ban legalább anynyi a világklasszis – mondta Nagy Károly. – Már az is nagyon szép teljesítmény csapatomtól, hogy bejutott az elődöntőbe. Tudása, ereje és tapasztalata viszont meg sem közelíti vetélytársunkét.”

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
3 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
25 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
35 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája