A kiszámíthatatlan csapatok versenye

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2007.04.22. 23:06
Címkék
Magára talált és egyre magabiztosabban masírozik az ezüstérem felé az MTK fiatal csapata. Az Újpest botlott, s így rögtön befogta a lilákat a bravúros győzelmet arató ZTE, de mindkét csapat túl messziről nézi a kék-fehérek hátát. Két szempontot (a pozitívumokat, illetve a negatívumokat) figyelembe véve azt vizsgáltuk, hogyan alakulhat az ezüstcsata.

MTK: Eltékozolták az előnyt

Pozitívum: Remek dolgokra képes a fiatal csapat, amely ismét nagy különbségű győzelmet aratott (4–0 a Tatabánya ellen), többek között az új játékosgeneráció már-már emblematikus figurája, Németh Krisztián két góljának köszönhetően. Egyesek már a

BL-be képzelték a kreatív összjátékra, látványos, rövid paszszos futballra képes együttest, amelyik gárda, ha összeszedi magát, és hozza a kötelző győzelmeket, a korábban remélt arany- helyett az ezüstérmet megszerezheti. Negatívum: A játékosok életkorából fakad a legkomolyabb hiányosság, vagyis az, hogy folyamatosan, hosszú távon nem képesek egyenletesen jó teljesítményre. Ezért is következhetett be a tavaszi bukdácsolás, amelynek most véget vethet az együttes – persze az aranyérmet elveszíteni az őszi előny ismeretében még így is „bravúr”...

ZTE: Ha rend van a fejekben...

Pozitívum: Magyar szinten meghatározó, jelentős futballisták alkotják a keretet, akik – pusztán a nevek után ítélve –

akár vezethetnének is a bajnokságban. Ezek a játékosok – megint csak: hazai szinten – szinte bármilyen bravúrra képesek, bárkit meglephetnek. Lám, megint olyan eredményt produkáltak, amire sokan felkapják a fejüket: rúgtak egy négyest (4–0) a stabil csapatként megismert Paksnak. A látványosan és sokat támadva futballozni képes ZTE (amelyért ilyenkor nagyszámú közönsége is rajong) így beszállt az ezüstéremért vívott harcba. Negatívum: Zalaegerszegen állandó feszültség tapasztalható, mindig edzőkérdés van, vagy éppen a játékosokkal van a baj, őket kell fegyelmezni, netán a vezetők nem állnak a helyzet magaslatán. Vagy morális, vagy anyagi, vagy pedig szakmai gondok nehezítik a csapat életét immár – mondhatni – évek óta, s ez persze az eredményekre is nagy hatással van.

ÚJPEST: Hullámzó a teljesítmény

y múltú és erős társadalmi beágyazottságú Újpest tulajdonosi háttere, s az utánpótlásnevelés is erőssége a klubnak. A közönség nagy lelkesedéssel képes buzdítani és mindenüvé elkísérni a lila-fehéreket, ha csak egy icipici esélyt is lát a sikerre. Az állandó eredménykényszer miatt nem adta fel a csapat az ezüstös álmokat. Negatívum: Hiába a szakmai koncepció, a feladatra alkalmas játékoskeret, a megnyugtató háttér, képtelen igazán jól játszani a csapat háromszor egymás után. Most rettenetes meccsen veszített pontot a csapat a Kaposvár ellen (0–0), s ezzel a ZTE mögé csúszott a tabellán. Ha továbbra is így kínlódik az együttes, nem tud majd lépést tartani a hat pont előnnyel előtte álló MTK-val

Legfrissebb hírek

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
6 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
7 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
12 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
21 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
42 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
54 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
55 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája