Az előnyé volt az előny

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.04.22. 23:06
Címkék
Hiába vezetett két negyed után az Eger, a Vasas a harmadik nyolc percben fordított, ám végül Gerendás György együttese döntetlenre hozta a csatát.

Az első pillanattól látszott, a két gárda kitűnően felkészült egymásból, szezonbeli ötödik egymás elleni mérkőzésükön már nem tudtak újat mutatni a másiknak. Nem is volt könnyű gólt szerezni, az első nyolc találat mind emberelőnyből esett, sőt a tizenhat találatból összesen kettő volt akciógól.

Eleinte az Eger használta ki jobban a fórokat, miközben a vendégek tizenegy percen keresztül képtelenek voltak a nagyszerűen védő Jászberényi Gábor hálójába lőni, persze ehhez kiváló védekezés is kellett. A Vasas góltalansága alatt az Eger is csak kettőig jutott, mert a másik kapuban Nagy Viktor sem tétlenkedett, ráadásul a gyilkos védekezés mellett nehéz volt bárkinek is érvényesülni.

A harmadik negyed gyökeres változást hozott a játék menetében, köszönhetően Varga Dánielnek, aki ebben a felvonásban három (előny)gólt szerzett. Ráadásul testvére, Dénes és Heinrich Dávid is betalált, ezzel először volt a Vasasnál az előny (6–7). Császár György, illetve Varga Dénes megszerezte csapata első, nem előnyből született gólját.

Mátyás Zoltán harmadik kiállítása ötméterest ért az Egernek

– Kis Gábort akadályozta meg a gólszerzésben –, amelyet Nyéki Balázs értékesített, azaz újra előny a hazaiaknál (8–7). 1:45 perc volt hátra, amikor Kiss Csaba – a negyedik negyedben kétszer sem tudott fórban túljárni Nagy Viktor eszén – kiállítása után előnybe került a Vasas. Földi László időt kért. Mindenki arra számított, hogy a Varga testvérek valamelyike fog lőni, Dénes azonban Hosnyánszky Norberthez passzolt, aki nem hibázott (8–8). A hátralevő időben lehetőség ugyan még mindkét együttes előtt adódott, ám gól szerezni már egyiknek sem sikerült, maradt a döntetlen.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
41 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
46 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája