Megfordult a világ

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.04.22. 18:00
Címkék
Mezey Györggyel szerda és vasárnap közt megfordult a világ.

A kiváló szakember szerdán, az Eb-pályázat eredményhirdetése előtt, a közszolgálati rádiónak nyilatkozva biztosra vette, hogy 2012-ben Horvátország és Magyarország rendezi majd a kontinensviadalt, vasárnap aztán egy másik adón, hosszú perceken keresztül sorolta az indokokat, hogy miért nem kaphattuk meg ezt a lehetőséget.

Az utolsó sikeres szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a Kisteleki István vezette MLSZ-elnökség óriásit hibázott, amikor kirúgta Bozóky Imrét az előző futballvezért – aki Mezey György szerint hamarosan UEFA végrehajtó bizottsági tag lesz –, azt is rossz döntésnek tartja, hogy elzavarták a német világsztárt, a nálunk kapitánykodó Lothar Matthäust, no és persze azt is elhibázott lépésnek minősítette, hogy őt elüldözték az edzőképzésből – bár mint vasárnap mondta, ő nem is dolgozott volna együtt a mostani vezetőkkel. Mezey György vasárnap azt is kijelentette, hogy Kisteleki István és emberei szétverték a magyar utánpótlásképzést, s ez sem tett jót a pályázatunknak.

Nem akarom kutatni, hogy igaza van-e Mezey Györgynek, de az érthetetlen, hogy mi történt vele szerda és vasárnap között. Nyilván az előbb felsoroltakkal már szerdán is tisztában volt. Akkor meg miért nyilatkozta azt, hogy biztosan mi rendezhetjük majd az Eb-t?

Érthetetlen.

Azt persze ne feltételezzük a kiváló, Európa szerte elismert szakemberről, hogy a csúfosan elbukott pályázat után még egyet akart rúgni a jelenlegi MLSZ vezetésbe. Maradjunk annyiban: vele aztán tényleg nagyot fordult a világ alig száz óra leforgása alatt.
Legfrissebb hírek

A vb-történelem legkésebbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
26 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
28 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 0–0

Foci vb 2026
43 perce

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
1 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
1 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
1 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik