Nem látta még a napot

Nyugodtan írja le, ki fejezetten utál az edzőm, azért nem játszom többet

– mondja Gulyás Róbert. – Rendre kezdek, de Rimas Girskis csak addig hagy a pályán, amíg nagyon muszáj. Mondok egy példát. Az Európa-kupában a Maruszival játszottunk. Kezdtem, ám két perc után lecserélt. Végigültem a meccset, döntetlen lett a vége, jött a hosszabbítás. Akkor beküldött. Dobtam egy duplát, szabálytalankodtak velem, bedobtam a büntetőt. Az ellentámadásnál leszedtem a védőlepattanót, adtam a társamnak egy hosszú passzt, aki két pontot szerzett. Az edzőm úgy gondolta, megnyertük a meccset, azonnal lehozott. És ez így megy egész szezonban.

Nehezen viseli a bánásmódot...

Most már nem foglalkozom vele, annyit játszom, amennyi lehetőségem van. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején nem viselt meg az edzőm viselkedése. Én eddig mindegyik csapatomban az alapemberek közé tartoztam, itt olykor még az ifisták is előbb lépnek pályára, mint én.

Nem szokta csendben tűrni, hogy szórakozzanak önnel. Nem tette szóvá a helyzetét?

Dehogynem. Az edző azonban ilyenkor mindig mellébeszél. Azt mondja, nem védekezem. Nem mondom, hogy én vagyok az univerzum legjobb védőjátékosa, de nem védekezem semmivel sem rosszabbul, mint a csapattársaim. Onnan fúj a szél, hogy Girskis kedvenceinek – Szerhij Liscsuknak és Kenan Bajramovicnak – sokat kell a pályán lenniük, ezért nem én játszom. Odáig fajult a helyzet, hogy meg is mondtam Girskisnek, tudom, hogy utálsz, de én is téged.

Az Európa-kupa döntőjében mégis csaknem tizennyolc percet tölthetett a pályán. Ez némi ellentmondás.

Látszólag. Ugyanis csak azért maradhattam a pályán, mert bementek a dobásaim. A Girona két magas emberrel védekezett, jól segítették egymást is, megbeszéltük, hogy kijjebb megyek, és dobhatok hármast. Három kísérletből két triplát bedobtam, maradhattam. De ezt a játékot nem lehet hiba nélkül játszani. Az első után azonnal mehetek a padra. Néha akkor is engem tol le az edző, amikor nem is vagyok a pályán. Egyszer edzésen az is előfordult, hogy elkezdett velem kiabálni, hogy miért nem segítek be a védekezésbe. Mondtam neki, hogy azért, mert én a támadócsapatban vagyok.

A vezetőknek nem jelezte, hogy nem erre számított?

Háromszor is fel akartam bontani a szerződésemet, de a vezetők azt mondták, szükség van rám. Viszont őket csak az érdekli, hogy nyerjen a csapat. Márpedig eddig jobbára csak nyertünk.

Gondolom, legalább anyagi téren rendben mennek a dolgok.

Olyan a szerződésem, hogy muszáj rendesen fizetniük. Ha nem tennék, nem maradnék egy percig sem, ezzel együtt biztos, hogy az idény végén továbbállok. Ráadásul a kosárlabdán kívül sem igen van mit csinálnom Mariupolban. Iparváros, akkora szmoggal, hogy nem láttam még a napot, amióta itt vagyok...