„A félősök kerüljenek!”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:51
Címkék
Jól sikerült Nagy Tamás hazai bemutatkozása a zalaegerszegi kispadon: a csapat hoszszú idő után újra agresszíven és szellemesen játszott, egyszerűen lefutballozta a Paksot a pályáról (4–0). Tudatos „önbizalom-pumpálásról” vagy csupán szerencsésen alakuló meccs van szó? A mérkőzés után erre kértünk választ Nagy Tamástól.

Jellemző kép a hét végi mérkőzésről: az első félidőben a Zalaegerszeg már 3–0-ra vezetett, a kispad közelében kiguruló labdát Nagy Tamás mégis úgy hajította vissza a bedobást elvégezni készülő játékosának, mintha vesztésre állnának, és csupán percek lennének hátra a találkozóból. A ZTE szakvezetője eltorzult arccal, lendületes karjelzésekkel űzte, hajotta játékosait, a csapat pedig ment is előre becsülettel. Szép támadásokat vezettek, egyérintős futballt játszottak, és habár a második félidőre visszavett a tempóból a csapat, a lefújást követően a zalaegerszegi közönség felállva tapsolta meg a játékosok lelkesedését. Árulja el, mivel sikerült ennyire felráznia az utóbbi hetekben csak lézengő futballistákat. Még ha kicsit furcsán is hangzik is, higgye el: a játékosok saját magukat rázták fel – mondta Nagy Tamás. – Az én szerepem ezúttal másodlagos volt. Ezt nem gondolhatja komolyan, hiszen a zalaegerszegi játékosok hosszú hetekig csak poroszkáltak a pályán, most pedig egy csapásra megjött az önbizalmuk. Valami oka csak van a hirtelen jött játékkedvnek. Na jó, lehet, hogy az önbizalmuknak adtam egy lökést, hiszen nálam tilos félni, azaz a játékos nem indulhat el úgy a pálya felé, hogy remeg a lába. A ZTE labdarúgóinak igenis el kell hinniük, hogy sokra hivatott futballisták, akik nagy célokat érhetnek el a bajnokságban. A tudásuk adva van, én pedig olyan mentalitást próbálok kicsikarni belőlük, amely elengedhetetlen a labdarúgóknál. A félősök kerüljenek! Az első félidei Zalaegerszeg úgy játszott, ahogy ön azt mindig elvárná? El kell ismerni, jót tett a csapatnak, hogy hamar gólt rúgtunk. Fontos volt, hogy a játékosok viszonylag hamar megtalálták régi önmagukat, és hogy nagyszerű győzelemmel vághassunk neki a bajnokság hajrájának. Az első félidőben jó volt nézni a csapat játékát, a fiúk átérezték, hogy a Paksot könnyen zavarba lehet hozni, és a lehetőségekkel éltünk is. Egy biztos, a csapat szombati teljesítményével magasra tette a lécet, ezért elvárom, hogy a hátralévő fordulókban is így futballozzon az együttes. Két meccsen négy pontot szerzett a csapattal. Elégedett ezzel? Ha Pécsett valamivel frissebben mozgunk, és a mérkőzés egyes periódusaiban jobban kon

centrálunk, bizony ott is győzhettünk volna. Persze nem vagyok elégedetlen, hiszen már a pécsi mérkőzésen is voltak jelei az előrelépés lehetőségének. Mit gondol, a második helyre odaérhet még a csapat? Ez már nem csak rajtunk múlik, ám nagyon bíz o m benne, hogy hátralévő mérkőzéseinket megnyerjük. Amíg matematikai esélyünk van, és látjuk a reményt az ezüstérem megszerzésére, biztos, hogy mindent megteszünk a cél eléréséért.

Legfrissebb hírek

Felül kell írni az életösztönt – Törőcsik Zsófia útja egy hajóroncstól a világcsúcsig

Egyéb egyéni
1 perce

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 perce

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
41 perce

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
42 perce

Kulcsemberük nélkül a magyar válogatott ellen az örmények

Magyar válogatott
1 órája

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
1 órája

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik