David Beckham megint megvillant

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.04.23. 16:51
Címkék
Hat hét után tért vissza a Real Madridba a március elején megsérülő David Beckham, és a szombat késő esti, Valencia elleni rangadón gólpasszt adott szabadrúgásból. A fővárosiak 2–1-es győzelmüknek köszönhetően még mindig versenyben állnak a bajnoki címért.

Játékvezető-asszisztens ritkán képes olyan üdvrivalgást kiváltani egy zsúfolásig telt stadionban, mint amilyet a Real Madrid– Valencia spanyol bajnoki rangadóra kiküldött bírói csapat negyedik tagja elért a hazai szurkolóknál, amikor a mérkőzés 66. percében felmutatta a cserét jelző táblát: a 20-as helyett a 23as számú játékos lép pályára.

Vagyis Gonzalo Higuaín helyett David Beckham.

Félreértés ne essék, a madridi szurkolók öröme nem a 19 éves argentin támadó leváltásának szólt – a fiatal futballistával valószínűleg a világon semmi bajuk sem volt –, sokkal inkább a bevetésre váró angol középpályásnak, aki hat hét kihagyás után jutott ismét lehetőséghez. Mint emlékezetes, David Beckham március elején, a Getafe elleni mérkőzésen szenvedett térdsérülést, így azóta klubcsapatában sem játszott, és az angol válogatottba sem tért vissza, noha sokak szerint Steve McClaren szövetségi kapitány már azt fontolgatta, hogy korábbi álláspontját megváltoztatva ismét behívót küld a világbajnokság óta mellőzött játékosnak.

David Beckham visszatérése azonban nemcsak a hosszú kihagyás miatt marad emlékezetes a Real Madrid drukkerei számára, hanem azért is, mert a remek rúgótechnikájáról híres sztár a 72. percben varázslatos pontossággal tekerte szabadrúgásból Sergio Ramos fejére a labdát, és a védőnek közvetlen közelről már csak a kapuba kellett bólintania. Itt jegyezzük meg, hogy a Real Madrid első gólja sem volt mindennapi: Ruud van Nistelrooy 18. percben szerzett gyönyörű kapásgólját sokan már most a bajnoki idény egyik legszebb megmozdulásaként emlegetik.

„A bajnoki cím sorsa még mindig nem dőlt el – szögezte le a 2–1-es győzelem után Fabio Capello, a lapzártánk után játszó, listavezető Barcelonát a vasárnapi állás szerint két pontra megközelítő Real Madrid olasz vezetőedzője. – Mostantól kezdve minden hátralévő mérkőzésünkre úgy tekintünk, mintha bajnoki döntő lenne. A csapat nagyon jól futballozott a szünet előtt Fernando Gagóval és Gonzalo Higuaínnal, a második félidő két kulcsfigurája azonban kétségtelenül Guti és David Beckham volt. Az angol középpályástól a meccs előtt megkérdeztem, hogy érzi magát, és mivel azt mondta, rendben van, elérkezettnek láttam az időt a bevetésére.” A szakember leszögezte: nincs alapja azoknak a találgatásoknak, hogy David Beckham idő előtt távozik az Egyesült Államokba. Az edző szerint a Los Angeles-i tulajdonosok ugyan szívesen vinnék azonnal a játékost, júliusnál korábban nem engedik el Madridból. David Beckham szombati teljesítményét látva a ragaszkodás cseppet sem meglepő.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
11 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
25 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
36 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája