Loki: nyomasztó fölény

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.04.25. 09:50
Címkék
Egy hét alatt harmadszor találkozik a DVSC-TEVA és a DVTK. A szerdai kupaviszszavágón a Loki az esélyes, hiszen múlt kedden a kupában (1–0) és pénteken a bajnokságban is (5–1) legyőzte riválisát, ráadásul mindkétszer Diósgyőrött. Csank János csapatának győznie kellene idegenben, hogy döntős lehessen – ez pedig a pillanatnyi erőviszonyok alapján pokolian nehéz feladatnak tűnik. Nézzük, mi szól a DVSC és mi a DVTK mellett?

A DEBRECEN jut tovább, mert…

…előnyből kezdheti meg a visszavágót. A modern futballban az idegenben szerzett gólnak hatalmas jelentősége van, és bár az első mérkőzésen nagyon úgy festett, a 0–0 tökéletesen megfelel a Lokinak, nyilván nem bánta, hogy Ibrahim Sidibe a hajrában betalált Szalma Pál kapujába. A hazaiak tehát kényelmesen futballozhatnak, és nagyon rosszul kell ahhoz teljesíteniük, hogy kiesést érően kikapjanak.

…hazai pályán játszik. Noha a tavasz elején akadt némi feszültség a debreceni szurkolótábor és a csapat között, ez már a múlté. A cseh edző, Miroslav Beránek által felkészített együttes az MTK-val szembeni ötpontos bajnoki hátrányból ötpontos előnyt kovácsolt, tavaszi teljesítményének a legválogatósabb rajongó sem tud ellenállni. A Loki legutóbb 2006 októberében szenvedett vereséget az Oláh Gábor utcában (az Újpesttől).

…pazar formában futballozik immár hetek óta. Az előző hetekben Székesfehérvárott négy, Diósgyőrben öt gólt szerzett a Debrecen, és ez még a magyar futball ismert közállapotainak tudatában is dicséretes produkció. Arról nem beszélve, hogy a gárda a nagy rivális MTK-t is simán, 3–0-ra győzte le, a sikerek kellő önbizalommal vértezték fel a csapat labdarúgóit, és nem okozhat nekik gondot a DVTK ellen legalább döntetlent játszani.

…Dzsudzsák Balázs a pályán lesz. A középpályás produkciója üde színfolt a magyar futballban, sokan azt rebesgetik: a sérülés miatt hiányzó karmester, Sándor Tamás távolléte kellett a 20 éves labdarúgó felszabadult játékához. Kettesével rúgja a gólokat, jobbal, ballal, közelről, távolról, mindenhonnan eredményes, láthatóan élvezi a futballt, lubickol a szurkolók szeretetében, bízik benne az edzője (a tavaszt még a kispadon kezdte), percek alatt vezéregyénisége lett a bajnoki címvédőnek.

…Ibrahim Sidibe is pályára lép. Igaz, Miroslav Beránek az első mérkőzésen is megengedhette magának, hogy a kispadon „jegelje” a csatárt, de neki néhány percnyi játék is elegendő volt ahhoz, hogy a kapuba találjon. Ő is kitűnő formában van, szebbnél szebb gólokat szerez, és ha szerdán csak egyszer is betalál a kapuba, realitássá válhat a hazaiak döntőbe jutása.

…egyszerűen azért, mert csodának kellene történnie ahhoz, hogy a Loki ilyen szituációban ne érvényesítse a papírformát. A Debrecen mostani formájában a DVTK-nál lényegesen nagyobb tudású együttesek ellen is képes lenne legalább döntetlenre saját stadionjában.

A DIÓSGYŐR jut tovább, mert…

…az odavágón sokkal jobban játszott, mint a DVSC, igaz, egy helyzetéből sem szerzett gólt. A múlt pénteki bajnoki forma viszont nem sok jót ígér a vendégeknek, de egyszer lehet szerencséjük, és ha az első kupameccsen képesek voltak öt-hat tiszta gólszerzési lehetőséget kidolgozni, miér ne tudnának a Loki pályáján is… A csapatnak nincs vesztenivalója, így nyugodtan várhatja a találkozót.

…Csank Jánostól mindig kitelik valami váratlan húzás. Volt már ő ennél sokkal szorultabb helyzetben is a csapataival, mégis kilábaltak a nehéz helyzetből. A Diósgyőr erőnléte kitűnő (ez Csank együtteseinek mindig is fontos jellemzője volt), s ha a debreceni visszavágó hajrájában a fizikai állapot dönt, a DVTK előnyben lehet.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
15 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
22 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
38 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája