Nem sikerült megtartani még csak a látszatát sem annak, hogy a magyar foci múltbéli és jelenlegi vezetői, képviselői legalább a tévé kamerái előtt szalonképesen tudnának beszélgetni egymással. Amíg például az elnök próbálta védeni az elbukott Eb-pályázatot (telefonon), addig többen grimaszoltak, nevetgéltek és beszélgettek egymás között. A vita irányítása már-már kicsúszott Rózsa Péter kezéből, mert a derék szakemberek egymás szavába vágva, a témától jelentősen eltérve, személyes sérelmeiket egymásnak felróva vásári hangulatot teremtettek.
Mindenki a saját részigazságát szajkózta, különösebb cél és eredmény nélkül. Mintha csak egy parlamenti közvetítést látott volna a nagyérdemű (azzal a különbséggel, hogy ezúttal csak a jelenlévő politikusok voltak szalonképesek).
A vita egyszerre volt kétségbeejtő, undorító és szórakoztató.
Kétségbeejtő volt, mert a nézőben tudatosodhatott, hogy ha ezeken az embereken múlik, akkor nemhogy 5–10 év múlva, de soha a büdös életben nem lesz piacképes magyar foci. Undorító, mert erősen hiányos neveltetésű emberek sem beszélgetnek ilyen stílusban egymással. És szórakoztató, mert öröm volt nézni, ahogyan megalázza egymást (és saját magát) a „szakma”.
Jelentem, a helyzet teljesen reménytelen.
Apró kis koncokon, különböző programokon és a velük járó pénzen marakodnak az érintettek. Nem csak ők páran, akik ott voltak a stúdióban, hanem általában a foci vezetőinek különböző csoportosulásai, érdekkörei.
Konkrétan a futball nemigen érdekelt senkit.
A vita az ott ülőkről bebizonyította, hogy nemcsak alkalmatlanok, de szalonképtelenek is. A futballban élők pedig pontosan tudják, hogy a „közegben” egyetlen olyan ember sincsen, akit ne fertőzött volna meg menthetetlenül az elmúlt 20-30-40 év. Többek között ezért szalonképtelen a magyar labdarúgás Európában.
A „közeg” és a „szakma” maga fojtja meg a magyar futballt.
Legfrissebb hírek
