Várható-e újabb csoda?

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.04.25. 09:50
Címkék
Szerdán elkezdődik a női bajnokságban az egyik fél két győzelméig tartó elődöntő, s alig egy hét múlva már egészen biztosan kialakul a döntő párosítása. Mint az utóbbi évtizedben mindig, ezúttal is óriási meglepetés lenne, ha nem MiZo Pécs–Sopron fináléra készülnének májusban a szurkolók.

Ha az alapszakaszban történteket vesszük figyelembe, mindenképpen a két euroligás együttes, a MiZo Pécs és az MKB-Euroleasing Sopron a favorit a döntőbe jutásra. Ám a bajnokság alapszakaszában két csapat is képes volt megverni a két domináns társulatot: mostani ellenfeleik. A BSE a Sopront, a Szeged mindkettőt.

Sőt! Három fordulóval az alapszakasz zárása előtt az a helyzet állt elő, amelyere még talán a legvérmesebb szegedi kosárlabda-rajongók sem gondoltak: ha kedvenceik március 25-én győzni tudnak Sopronban, övék az első hely. Mindez úgy történhetett, hogy a BSEférfimeccsek pontzuhatagát idéző találkozón verte meg az MKB-t 93–86-ra.

Azonban a hosszú sorozatoknak éppen az a jellemzőjük, hogy általában az a gárda végez az élen, amelynek a legjobb a játékoskerete, a legjobban felkészült, s a legjobban akarja a sikert. Nem nyert a Szeged Sopronban március 25-én, és a Pécs sem a záró fordulóban ugyanott. Így alakult ki az elődöntő Sopron–BSE és Pécs–Szeged párosítása.

Ebben a szereposztásban pedig abszolút esélyesnek kell tekintenünk a címvédőt, illetve az alapszakaszgyőztest. Így vannak ezzel jelenlegi ellenfeleik is, akik persze nem feltartott kézzel mennek a csatába. Jól emlékeznek arra, hogy a vetélytársak egyszer már lógó orral távoztak csarnokukból. Igaz, azzal is tisztában vannak Szegeden és a Városmajorban is, hogy a hazai győzelem a playoffban csupán a szép búcsúhoz, a 2–1-es vereséghez elegendő.

S itt ismét visszakanyarodtunk a hosszú sorozatok egyszer már citált törvényszerűségeihez. Annak ugyanis roppant csekély az esélye, hogy a BSE győzni tudna Sopronban vagy a Szeged a Mecsekalján. A Pécset segíti az egyenes kieséses párharcokban megszerzett évtizedes tapasztalata, a Sopron emellett erőt meríthet első Magyar Kupa-győzelméből s abból is, hogy megnyerte az alapszakaszt. Hogy ezt mennyire értékelik a zöld-sárgáknál, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a napokban 2010-ig meghosszabbították az edző, Székely Norbert jövőre lejáró szerződését.

Aztán hogy az elődöntők után ki lesz elégedett, május elsejére biztosan kiderül.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája