Igor Bogdanovics és a mesés álmok

P. T.P. T.
2007.04.26. 23:27
Címkék

A kispestiek számítottak a továbbjutásra: Solymosi Péter játékvezető épphogy véget vetett a Vasas és a Honvéd párharcának, a vendégek már pezsgőt bontottak. A zöld üveg gyorsan körbevándorolt a játékosok között – a legnagyobb korty talán Igor Bogdanovicsnak járt, akit a mezőny legjobbjaként a gólján kívül a mezőnymunkájáért is lehetett dicsérni. Az elismerő szavak nem is maradtak el: szakértők szerint a pirosfeketék 55-ös mezben szereplő támadója kedd este futballozott a legjobban azóta, hogy szerződtette a Honvéd. „Az első mérkőzésen, Kispesten ugyan nem győztünk, a másodikon már nyertünk, így a két meccs alapján, úgy vélem, megérdemelten jutottunk tovább – foglalkozott inkább a csapat, mintsem saját produkciójával a támadó. – Az első félidőben jól, sőt nagyon jól játszottunk, talán a legjobban a tavasszal, fél óra alatt rúgtunk két gólt, és ezzel jelentős előnyre tettünk szert. Igaz, a szünet előtt a Vasas szépíteni tudott, de ez sem rémisztett meg minket, és miután az öltözőben alaposan átbeszéltük a teendőket, a második játékrészben nem maradt más dolgunk, mint taktikus játékkal megtartani az eredményt.” Mivel ez sikerült, a Bp. Honvéd a hatodik, Igor Bogdanovics pedig az első Magyar Kupa-diadalára készülhet. Tegyük hozzá, nem ez lenne az első magyarországi sikere: kétszeres magyar bajnokként igazolt a télen Debrecenből Kispestre, s ha a Loki nem hibázik nagyot a hátralevő fordulókban, akkor őszi szerepléséért a harmadik aranyérmét is átveheti majd a nyáron. „Eddig még nem gondoltam rá, de most, hogy szóba került, azt mondom, meseszerű lenne bajnokként és kupagyőztesként zárni a szezont – ábrándozott a szerb csatár. – A Lokinak természetesen azt kívánom, hogy végezzen az élen a bajnokságban, a kupát meg nyerje meg a Honvéd, így mindenki jól járna. Én biztosan…”

Legfrissebb hírek

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
5 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
16 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
23 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
56 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája