Nagy láb – nagy gólok
Mióta a földgolyón emberek rúgják a labdát, evidencia, hogy a futball sava-borsa a gól. A gólokkal azonban sok a baj, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy ki jegyzi a találatot (lásd a kedd esti Manchester United–Milan BL-elődöntő első gólját, amelyet az UEFA Cristiano Ronaldónak adott, holott a Manchester United játékosának fejesét követően a Milan kapusa, Dida saját hálójába pofozta a labdát), sőt könnyedén vissza is lehet velük élni. Elvégre amennyire nehéz egy jó védelemmel és kapussal szemben belőni az ellenfél kapujába a labdát, annyira könnyű is beengedni a sajátunkba, ha szándékosan akarunk ilyet tenni.
Ne csodáljuk tehát, ha a nagy presztízsű európai Aranycipő-díj csaknem negyven évre visszatekintő történetében is voltak visszaélések, sőt egyszer magyar labdarúgó is áldozatul esett a furmányos módszereknek .
A folyamatos – különösen a balkáni és a kaukázusi ligákban történt – „trükközések” és a nehezen hitelesíthető eredmények miatt a France Football 1991-ben nem is osztotta ki a megtisztelő címet, de öt év múlva – mindent átható reform után – ismét megválasztották Európa legjobb góllövőjét. Szükséges is volt a változtatás, hiszen a bajnokságok színvonala közötti különbség a kilencvenes években már olyan mértékű volt, hogy áthidalhatatlan ellentéteket gerjesztett a ligák gólzsákjainak szimpla összevetése.
E probléma kiküszöbölésére találták ki a súlyozásos rendszert, azóta az erősebb bajnokságokban szereplő mesterlövészek találatai többet nyomnak a latban, mint a gyengébb ligákban ügyeskedő kollégáikéi. Hogy egy szemléletes és érthető példával éljünk: a milánói San Siróban fejelt gól dupla annyit ér a versengésben, mint egy Vácott bemutatott remek ütemű bólintás. A ligák erősségét objektív alapon, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) koefficiensei alapján „mérik”, az öt topliga (spanyol, olasz, angol, francia, német) kettes, a következő tizenhét bajnokság (ebbe a kategóriába tartozik a portugál, a holland, a görög, az orosz, a román, a skót, a belga, az ukrán, a cseh, a török, a svájci, a bolgár, az izraeli, a norvég, az osztrák, a szerb és a lengyel élvonal) másfeles, míg a többi – köztük a mi Borsodi Ligánk – egyes szorzót kapott.
Ezzel a száraz tényeken túl is jutottunk, nézzük a 2006–2007-es idény főszereplőjét.
Amint mellékelt táblázatunk is mutatja, jelen pillanatban az Aranycipő-díj legfőbb várományosa Afonso Alves, a Heerenveen támadója. A 26 éves brazil csatár – aki egyébként klubja honlapján középpályásként van feltüntetve, mivel azon a poszton kezdte az idényt –, már 30 gólnál tart a holland élvonalban, az Eredivisiében, persze könnyen meglehet, hogy a nyártól nem az észak-hollandiai kisvárosban rúgja majd a labdát, hiszen állítólag már – vélhetően megannyi klubbal egyetemben – a Chelsea is figyeli. Az ára már most 20 millió euró (5 milliárd forint) körül van, de az Aranycipő-díj biztosan dobna rajta még jó ötmillió eurót, azaz a kis klub nagyot nyerhet a „Nagylábúnak” becézett brazilon.
Apropó, kis klub...
Talán nem is olyan kicsi, ha az elmúlt tizenöt év házi gólkirályainak nevét soroljuk: a manchesteri, majd madridi ikon, Ruud van Nistelrooy, az egyaránt sokszoros válogatott dán Jon Dahl Tomasson és a svéd Marcus Allbäck, valamint az Ajax fiatal csillaga, Klaas-Jan Huntelaar is heerenveeniként rémisztgette az ellenfél kapusait.
Ki tudja, lehet, hogy néhány év múlva hősünket, Afonso Alvest is hasonló tisztelettel emlegetjük majd.
