LeBronból nem lesz megasztár

CH. G. A.CH. G. A.
2007.04.27. 23:13
Címkék

Aki látott már életében NBA meccset, az nagy összegben fogadhatott volna arra, hogy a nyitány hazai botlása után mindkét nyugati sztárcsapat – az alapszakaszgyőztes Dallas Mavericks és a 2005-ös bajnok San Antonio Spurs – megrázza magát a folytatásban. Úgy is történt: mindkét texasi gárda kiegyenlítette az állást. A két legjobbját, Gilbert Arenast és Caron Butlert nélkülöző Washington esélytelennek tűnik a LeBron James vezérelte Cleveland Cavaliers ellen.

Persze az AT&T Center 18 797 nézőjének volt oka idegeskedni: a negyedik negyed közepén még tizenhét pontos Spurs-előnyt a szívós coloradóiak négy pontra faragták le, de a végén Tim Duncan és Manú Ginóbili kosarai meghozták a hazai sikert.

Avery Johnson, a Mavericks edzője rájött, hogy sokkal célravezetőbb, ha a csapat saját útját járja. Az első meccsen a hazaiak szakvezetője hagyta megbabonázni magát mentora, a Warriorst dirigáló Don Nelson által, és a Dallast is afféle „small ball” formációban játszatta, center nélkül. A kísérlet balul sült el, ezért szerdán újból ott volt a kezdő ötösben Eric Dampier, a 213 centis, 125 kilós monstrum, és a hasonló alkatú szenegáli DeSagana Diop is kapott 27 percnyi lehetőséget. Az eredmény: tizenhárom pontos hazai győzelem. A 20 867 néző megnyugvással szemlélte, hogy öten is elérik a tizenöt pontot kedvenceik közül: Jason Terry (28), Dirk Nowitzki (23), Josh Howard (22), Jerry Stackhouse (17) és Devin Harris (15).

Clevelandben meghűlt a vér a Cavaliers-szurkolók ereiben, amikor negyedórával a kezdés előtt, amikor a csapat kikocogott a parkettre bemelegíteni, LeBron James nem volt ott a társak között. Aztán két perccel később széles vigyor kíséretében a szupersztár is megjelent.

Ezen kívül alig-alig akadt izgalom a meccsen, ami időben egybeesett az ottani Megasztár adásával. A felvételről sugárzott programban James is fellépett – jótékonysági célzattal –, és elénekelte a „Staying alive” című John Travolta-világslágert.

Egybehangzó vélemény szerint LeBron a labdával ügyesebben bánik, mint a hangjával…

Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
15 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
26 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik