Új pályák, új esélyesek

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2007.04.27. 23:13
Címkék
A hagyományos salakpályás prológgal kezdődik pénteken a Mc-rali, az országos bajnokság második futama Miskolcon. A győzelemre pályázók névsora kibővült, úgyhogy ezúttal is hatalmas csatára van kilátás.

Az egyik lényeges tudnivaló a miskolci ob-futammal kapcsolatban, hogy klasszikus pályák kerültek vissza a programba (ilyen a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közötti szakasz), amelyeket egyrészt imádnak a versenyzők, másrészt színesítik a programot, és izgalmasabbá teszik a versenyt. A péntektől vasárnapig tartó küzdelem egyébként sem ígérkezik unalmasnak. Ott van ugye Turi Tamás és Benik Balázs, a két abszolút bajnok, akik az idénynyitó egri viadalon is hatalmasat csatáztak egymással (az a párharc Turi sikerével ért véget). Aztán ott van Spitzmüller Csaba, akinek az életét legutóbb nagyon megnehezítette a technika ördöge, de talán amit akkor elvett tőle Fortuna, azt most visszaadja. „Spici” egyébként régi-új navigátorral, Béres Lászlóval vág neki a versenytávnak, lévén állandó társa, Kazár Miklós a quadbajnokság futamán méreti meg magát.

A WRC-s mezőnyben a legnagyobb újdonságot Herczig Norbert 2003-as fejlesztésű Subaru Imprezája jelenti, amely végre megérkezett hazánkba, és amely, úgy tűnik, beváltja a hozzá fűzött reményeket. Herczig csak annyit mondott az ügyről: „Pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Csökő Zolival sírtunk az első teszt után. Persze örömünkben.”

Nem az Impreza lesz az egyetlen vadonatúj versenygép a mezőnyben – igaz, a kevesek egyike, amely jó lehet a végső győzelemre –, a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János itt mutatja be Peugeot 207 S2000-esét, és az idén alakult Suzuki-csapat tagjai – Bútor Róbert és Ollé Sándor – is debütálnak az S1600-as Swiftekkel, amelyek a világbajnokságon nagy sikereket érnek el. A legutóbbi miskolci megméretést ifjabb Tóth nyerte meg, ám erre most vajmi kevés esélye van a WRC-kel szemben, inkább az ötödik és a tizedik hely közé várja magát.

A pénteken 17.30 órakor a népkerti salakmotorpályán kezdődő prológ eredménye nem számít bele a versenybe (az izgalmak fokozása érdekében fordított sorrendben indulnak a párosok). A késhegyre menő küzdelem szombaton 8 gyorsasági szakasszal kezdődik, vasárnap pedig ugyancsak nyolccal ér véget.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
31 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
56 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
56 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik