Az igazgatót is legyőzte

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.29. 00:00
Címkék

A páros után egyesben is elő döntős Szávay Ágnes a 175 ezer dolláros Gaz de France Budapest Grand Prix teniszversenyen, miután túljutott eddigi legnehezebb ellenfelén – a ránézésre a női mezőny legtöbb tagjánál súlyosabb Márky Jenőn, a torna főszervezőjén és igazgatóján.

Megmagyarázzuk.

Szávay eredetileg Emilie Loitval, a világranglista 41. helyezettjével csatázott volna a négy közé jutásért, ám a francia hölgy a csütörtöki vacsora után összeszedett egy erős gyomorrontást. Nehézségekbe ütközött volna akárcsak néhány játékot is egyhuzamban a pályán eltöltenie, így kénytelen volt visszalépni a versenytől, azaz a 18 esztendős magyar lány játék nélkül masírozott a négy közé. Hogy a Római Teniszakadémiára kilátogató több száz néző mégse maradjon legalább néhány Szávay-ütés nélkül, a korábban első osztályú játékos, de mostanra talán kevésbé sportosnak mondható Márky Jenő vállalt egy rövid bemutatót a soltvadkerti tehetséggel. A tornaigazgató, aki 1985ben még Boris Beckerrel is vívott gálameccset, kitett magáért a pályán, így a hangulatra nem lehetett panasz.

„Nem bánom, hogy nem kell Loit-val játszanom, bár jobb érzés lett volna a pályán, a meccslabdát beütve kivívni a négy közé jutást – mondta mosolyogva az

ilyenformán könnyedén továbblépő Szávay, aki legutóbb 2005 júniusában az olaszországi Modenában játszott elődöntőt WTA-tornán, s ez egyébiránt eddigi legjobb szereplése a felnőttmezőnyben. – Jó formában

érzem magam, kezd beérni az utóbbi hónapok kemény munkája.”

Szombaton 11 órakor a magyar lány az argentin Gisela Dulkóval játszik majd a fináléba jutásért. A világranglista 50. helyezettjéről nem árt tudni, hogy neki van a legerősebb edzőpartnere a mezőnyben, elkísérte ugyanis Budapestre barátja, az Australian Open idei döntőse, az Athénban párosban olimpiai bajnok, egyesben bronzérmes Fernando González is. A chilei klasszis szombat délután Sávolt Attila teniszakadémiáján is járt, és a Roland Garrosra való felkészülés jegyében másfél órát gyakorolt az intézmény névadójával.

A másik ágon a selejtezőből a főtáblára kerülő 17 éves román Sorana Cirstea és az olasz Karin Knapp játssza az elődöntőt – egyelőre csak halkan merjük mondani, egyikük sem lenne verhetetlen ellenfél Szávay számára a döntőben.

Legfrissebb hírek

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
14 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
24 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája