Itt a varázslók együttese (1.)

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék
Ünnepel Milánó, hiszen Carlo Ancelotti együttese a pokolra küldte a „vörös ördögöket”. A Milan esélyt sem adott a Manchester Unitednek a továbbjutásra, támadásban Kaká és Clarence Seedorf varázsolt, míg védekezésben Gennaro Gattuso ezúttal sem hagyta levegőhöz jutni az angol csatárokat, mindez pedig azt eredményezte, hogy 2005 után ismét Milan–Liverpool összecsapás lesz a BL döntőjében.

A találkozó előtt a játékoskijáróba bekukkantó kamerán keresztül csak annyit lehetett látni, hogy a farmerban és laza átmeneti kabátban álldogáló Paolo Maldini mosolyogva odahajol Kakához, és valamit a brazil légiós fülébe súg. A jelenetnek nem volt különösebb jelentősége, a játékosok feszüten várták a kivonulás pillanatát, ilyenkor szokásos módon barátságosan paskolgatták egymás vállát, és a Milan veterán védőjének sugdolózására is csak a találkozó után derült fény.

Mint kiderült, Paolo Maldini abban a pillanatban arra kérte Kakát, hogy a mérkőzés elején gyorsan rúgjon egy gólt, és segítse ezzel a csapatot az athéni fináléba, hiszen ebben az esetben a Milan balhátvédje már nyolcadik (!) Bajnokok Ligája(korábban BEK-) döntőjére készülhetne – és mint utóbb kiderült, készülhet is.

Silvio Berlusconi kirúgta Carlo Ancelottit

Kaká nem okozott csalódást: ismét bebizonyította, hogy jelenleg ő a világ (egyik) legjobb játékosa.

A Milan brazil középpályása a Manchesterben lőtt két gólja után a visszavágón is zseniálisan futballozott, gyors ütemváltásaival egy szinttel feljebb járt az angol védőknél, a találkozó elején lőtt góljával pedig nem csak Paolo Maldininek tett nagy szívességet, hanem a továbbjutáshoz is megadta a kellő alaphangot.

Az olasz csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti a mérkőzést követő sajtótájékoztatón nem véletlenül dicsérte csapatát: a Milan 48 éves mestere szerint irányítása alatt sosem játszott még olyan jól a gárda, mint az első félidőben. A nagy ünneplésben csupán egy fél másodperc volt, amikor az olasz trénernek elakadt a lélegzete, a vicces kedvében lévő Silvio Berlusconi az öltözőben ugyanis félrehívta őt, és közölte vele: ki van rúgva.

„Kár, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül – nyilatkozta később a Milan elnöke. – Természetesen csak vicc volt, és

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
7 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
39 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
51 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik