Nívósabb ligába vágyik

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.05.04. 23:44
Címkék

Bár a téli átigazolási időszakban nagy galibát okozott (engedély nélkül vett részt próbajátékon a lengyel Cracoviánál), a tavaszi szezonban gólerős játékával már jóvá is tette botlását Dorge Rostand Kouemaha, a kiesés ellen menekülő Tatabánya kameruni légiósa. Legutóbb duplázott, ráadásul gólpasszt adott a Diósgyőr elleni meccsen, így a tavaszszal négy találatnál tart, összesen pedig már tizenkétszer örvendeztette meg a bányászváros szurkolóit. A 23 éves csatár öröme azonban akkor lenne igazán teljes, ha a csapat bent maradna az élvonalban. „Nagyon örülök, hogy újra jó formába lendültem, és a Diósgyőr ellen is jól ment a játék – mondta a Győr elleni, sorsdöntőnek tekinthető bajnoki előtt a kameruni légiós. – Kemény feladat vár a csapatra a következő négy fordulóban, ki kell harcolnunk a bentmaradást. A Győr ellen különösen fontos meccsünk lesz, nincs mese, ezt a mérkőzést mindenképpen meg kell nyernünk.” Bár az afrikai csatár csak öt góllal van elmaradva az idei szezon legeredményesebb játékosától, a debreceni Ibrahim Sidibétől, a gólkirályi cím nem foglalkoztatja, csak a csapat szereplésére koncentrál. Azt viszont nem tagadja, a hogyan továbbról már vannak elképzelései: a magyarnál színvonalasabb bajnokságba vágyik. Nos, ha a hét végi formáját hozza az utolsó négy fordulóban is, a korábban Tatabányán 2008 nyaráig aláíró légiós vágya könnyen teljesülhet. „Egyelőre semmi konkrétum sincs a jövőmmel kapcsolatban, de nem titok, mindenképpen másutt folytatnám a pályafutásom – mondta Dorge Rostand Kouemaha. – Szívem szerint Angliában vagy Németországban futballoznék, de persze tudom, hogy ez nem kívánságműsor, úgyhogy bármilyen ajánlatot meghallgatok. Ha ez nem jön össze, természetesen azt is el tudom képzelni, hogy Magyarországon játszom tovább – vagy Tatabányán, vagy másik csapatban.”

Legfrissebb hírek

Birkózás: Terék Gerda U23-as világbajnok Las Vegasban!

Utánpótlássport
19 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
24 perce

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
40 perce

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
56 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
1 órája

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
2 órája