Pécs: végelgyengülés

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék
Némi cinizmussal mondhatnánk: minden napra jut egy dezertőr a – néhány napig még biztosan – bajnoki címvédő MiZo Pécs 2010 csapatánál. Szerda hajnalban az amerikai Vickie Johnson, 24 órával később pedig – ugyancsak az éj leple alatt – a jamaicai Simone Edwards távozott búcsú nélkül a csapattól.

Rózsa Gábor, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője az együttes honlapján szerződésszegésről beszél, és pert helyez kilátásba. Hogy kit vagy kiket akar perbe fogni a klubigazgató, az nem teljesen egyértelmű, miként a helyzet sem. Rózsa azt állítja, sem Johnsonnal, sem pedig Edwardsszal szemben nincs adóssága a klubnak, információnk szerint viszont nem egészen így állnak a dolgok. Ami a jamaicai centert illeti, az őt megillető bért végül is csaknem két hét késéssel kifizette a Pécs, azaz a távozás pillanatában már valóban nem tartozott Edwardsnak. Csakhogy a játékos januári megérkezése óta minden fizetéssel csúszott a klub, az első esetben egyenesen öt hetet (!), ami már a megállapodás egyik pontja értelmében szerződésszegésnek minősül. Azaz: Edwards már korábban is leléphetett volna. Hogy miért éppen most telt be nála a pohár, az már kideríthetetlen s érdektelen. Johnson esete homályos: Rózsa azt állítja, őt is kifizették, mi viszont úgy tudjuk, hogy nem. A csapatot működtető gazdasági társaság, a Pécsi Női Kosárlabda Kft. egyik – kilétét felfedni nem kívánó – frontembere pedig az újra meg újra feltett kérdésre csak az alábbi, talányos módon volt hajlandó válaszolni: „Nincs lejárt tartozásunk Johnsonnal szemben…” Ez mit jelent? Nem lejárt van? Rátgéber László mesteredző – akiről az idény közben fölröppent, hogy a Szpartak Moszkva Regionhoz szerződik, ám maradt – kínjában nevetve fogadta az újabb csapást: „Így aztán sok értelme lesz a bombaerős MKBEuroleasing Sopron ellen szombaton kezdődő bajnoki döntőnek... Johnsonnal és Edwardsszal sem mi lettünk volna az esélyesek, de legalább nekik estünk volna lesz, ami lesz alapon. Így viszont... Tulajdonképpen még örülnöm kell, hogy nem a Szeged elleni elődöntő előtt távoztak, mert így legalább az ezüstérem megvan, és egy szép sorozatunk lett teljes: tizedszer egymás után kerültünk be a bajnoki fináléba. De nem is a jelen kétségbeejtő, hanem a jövő bizonytalan...” Az, hogy bizonytalan – viszszafogott minősítés. Az utóbbi években súlyosan alulfinanszírozott csapat oly mértékben elveszítette hitelét a játékosügynököknél, hogy már szinte senki sem áll közülük szóba a Pécscsel, némi túlzással csak akkor, ha előre fizetnek és készpénzben. Johnson és Edwards már a tengerentúlon van, jövőre Béres Tímeát (Brno) és Bujdosó Nórát (Bourges) is pótolni kell(ene). Az sem véletlen, hogy az elmúlt két évben olyan erősségek, mint Károlyi Andrea és Albena Branzova éppen a rivális Sopronhoz távoztak. Mivel a csapatnak nincs igazi tulajdonosa – a Pécsi Női Kosárlabda Kft. 49 százaléka a városi önkormányzat tulajdona, a maradék 51 százalékos üzletrész pedig a megfoghatatlan Pécsi Női Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány kezében van –, valójában felelős sincs. Nem akadt olyan vezető, aki már tavaly, sőt tavalyelőtt gátat szabott volna a fedezet nélküli költekezésnek. Óvatos becslés szerint is legalább egy, de inkább két bajnokságot „hitelbe” nyert meg a Pécs úgy, hogy nem volt meg a pénz a szerződtetett játékosok kifizetésére. Most pedig eljött az igazság – pontosabban a törlesztés – pillanata. Amely akár évekre is elnyúlhat...

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
21 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
33 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik