A huhogókat is el kellene csendesíteni (1.)

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.05.16. 23:52
Címkék
Három pontot vont le az Újpesttől az MLSZ fegyelmi bizottsága, mert a lila-fehérek drukkerei a Debrecen elleni mérkőzésen huhogtak, amikor a vendégek színes bőrű játékosa labdához ért. Az ítélet ellen az Újpest nem fellebbez, ugyanakkor nehéz helyzetben van, hiszen szinte lehetetlen kiszűrni a huligánokat. Az elmúlt években több botrányos újpesti mérkőzés volt, ezek felidézésével vizsgáljuk a klub lehetőségeit.

Az elmúlt években az Újpest azon klubok egyike volt, amelyet többször is megbüntettek nézőtéri rendzavarás miatt. 2000 márciusában volt az első igazán nagy ügy, amikor az Újpest–Dunaferr meccs szakadt félbe, mert a szurkolók köveket dobáltak a pályára. Alig másfél hónappal később, a Szőnyi úton – a Megyeri úti stadion betiltása miatt játszott akkor ott az Újpest – a Honvéd drukkereivel verekedtek össze a lila fanatikusok, s két bajnokit zárt kapuk mögött játszott a csapat.

Ezt követően viszonylagos csönd következett, ami talán többek között annak is köszönhető, hogy a Megyeri úti stadiont felújították.

A ma már Szusza Ferenc nevét viselő arénát szinte teljesen átalakították, és 2002-ben adták át a szurkolóknak. A fedett, csak ülőhelyekkel ellátott létesítményben majdnem minden megtalálható, amit a modern kor megkövetel. A rendőrség külön szobából figyelheti a szurkolókat, akiket folyamatosan kamera ellenőriz, és gyakorlatilag igazolványkép minőségű felvételeket tud készíteni minden jelenlévőről.

Ebben az arénában beléptetőrendszer is működik, ám ez egyelőre önmagában kevés ahhoz, hogy kiszűrje a renitenseket. A szerkezet jelenleg csak arra jó, hogy megszámolja, hány szurkoló érkezik a találkozóra. Ennek oka, hogy a rendszernek jelentős műszaki háttérkövetelménye van, amely Magyarországon egyelőre elérhetetlen. A beléptetésnek az lenne a lényege, hogy csak az azonosítóval rendelkező drukker vehet magának jegyet, vagy éppen bérletet, így a képe és a belépője

Legfrissebb hírek

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
29 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
34 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
55 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája