Ladányi külföldön!

A. Z.A. Z.
2007.05.18. 23:45
Címkék

A magyar hoki egyik ékköve, Ladányi Balázs döntött: Franciaországban folytatja pályafutását. A ljubljanai divízió 1-es vb-n is remeklő csatár egy meglehetősen zaklatott újpesti idényt követően távozik a Megyeri útról, és húzza magára a következő idényben a Briancon mezét. Nem lesz egyedüli magyar a csapatban, hiszen a bajnokságban az elődöntőig jutó társulat oszlopos tagja Szélig Viktor és Vas Márton (sőt Tokaji Viktor is a kiszemeltek közé tartozik). A 31 esztendős, 158-szoros válogatott kiválóság már korábban is mehetett volna külföldre (a szlovák Extraligában szereplő Kassa erősen csábította), ám csak most szánta rá magát a költözésre. Egy biztos, nem döntött rosszul: amennyiben az A-csoportos vb-n szereplő ország bajnokságában is tudása legjavát nyújtja, akkor még nagyobb kapuk nyílhatnak ki előtte.

Csütörtökön nem ez volt az egyedüli fontos bejelentés, hiszen eldőlt, hogy Pat Cortina szerződését 1+1 évvel meghoszszabbítja a magyar szövetség, így továbbra is a kanadai-olasz mester (aki a szezon közben az osztrák Innsbruck csapatának vezetőedzője lesz) irányítja a legjobbakat. Az U20-as és U18as együttesért Pék György felel.

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
1 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
1 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
11 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
58 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
1 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
1 órája

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája