Otthon vendégségben

M. Cs.M. Cs.
2007.05.18. 23:45
Címkék

Körmend–Falco 60–85. Fal co–Körmend 62–102.

Két eredmény a férfibajnokság elődöntőinek „vasi ágán”. Alig telt el három nap a két meccs között. Tévedés ne essék: ugyanazok a csapatok léptek pályára, ugyanabban az összeállításban. Mégis…

A körmendi mérkőzés első félideje egypontos hazai vezetéssel zárult, a második játékrészben viszont alig találták el a hazaiak a gyűrűt. Erre mondták: most jött ki a negyedddöntő fáradtsága, hiszen amikor a Lami-Véd az Albacomppal ötödik csatáját vívta, a Falco már rápihenhetett a vasi rangadóra, hiszen négy meccsen verte ki a címvédő Paksot.

Hogy szerdán mi történt Szombathelyen? Nem működött a hazai csapatjáték, az ellenfél viszont nagyon összeszedte magát. Az első találkozót összesen hat ponttal letudó körmendi – Vavra Péter, Mujanovics Samir alkotta – centerpáros ezúttal 38 egységet hozott össze, míg az első találkozón ugyanezen a poszton remeklő szombathelyi duó – Mikalai Aliakszejev és a cserepadról beugorva parádézó Feigl Imre – megragadt a fehérorosz három pontjánál. Azt is sokáig kellene keresgélni, hogy Kálmán László mikor zárt hazai meccset kilenc ponttal (Körmenden 27).

Valószínűleg a két edző, Sabáli Balázs és Szrecsko Szekulovics lenne a legboldogabb, ha tudná, ma „melyik” csapatára számíthat…

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
1 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
3 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
4 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
6 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
13 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
38 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
58 perce