Borul a Telekom-dominó

K. E.K. E.
2007.05.27. 00:45
Címkék

Az 1996-os Tour de France győztese, Bjarne Riis is bevallotta, hogy doppingolt. Azután jelentette be, hogy egy nappal korábban egykori telekomos csapattársa, Erik Zabel elismerte: EPO-t használt. „Olyanokat tettem a múltban, amit ma már bánok, és nem tennék meg újra. Doppingoltam. Használtam EPO-t, és szedtem hormonkészítményeket – ismerte el Riis. Az ügy pikantériája, hogy Riis 2001 óta a Team CSC csapatfőnöke. – A németországi doppingbotrány rossz fényben tünteti fel a kerékpársportot, de túl kellene lépni a történteken. Amit tettem, csak engem terhel, én hibáztam a múltban, és semmiképpen sem szeretném, ha az akkori döntésemet összemosnák jelenlegi munkámmal. A Team CSC második éve a legeredményesebb csapat, a versenyzők a szabályokat betartva dolgoznak, keményen és kitartóan.” A másodikként megjelölt ok mindenképpen elgondolkodtató: 2006-ban Ivan Basso a Team CSC kerekeseként nyerte meg a Giro d’Italiát, majd keveredett bele a Fuentes-ügybe. Riis bejelentése után Angela Merkel német kancellár is megszólalt: „Itt a lehetőség a sportág hitelének viszszaállítására – mondta. – Mindenkinek, aki doppingolt, ki kell állnia a nyilvánosság elé, és vállalnia kell a tettét.”

Legfrissebb hírek

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
1 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
9 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
10 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
10 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
19 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
24 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
42 perce