Csomor fáradhatatlan

B. R.B. R.
2007.05.27. 00:45
Címkék

Látványos küzdelmeket hozott a Triatlon Tour balatonfüredi nyitóversenye, amely egyúttal rövidtávú országos bajnokság. A hölgyeknél az 1500 méteres úszás után a bajnoki címvédő Walkó Andreát, a tavalyi összetett tourgyőztes Szabó Zitát, valamint Koch Renátát 40 kilométeren keresztül üldözte kerékpárral a két duatlonos nagyágyú, Csomor Erika és Brassay Réka, akik több mint háromperces hátrányukat fél percre faragták. A fokozatosan előretörő Csomor a futás utolsó körében lerázta magáról az addig vezető Kochot is, a harmadik az utolsó métereken Walkó elé kerülő Brassay lett. „Az ellenfelek jobban úsztak, mint vártam, a kerékpározás során nagyjából le tudtuk dolgozni hátrányunkat, és még maradt is bennem a futásra. Koch Reni jól küzdött, de a végét már nem bírta, az utolsó emelkedőn le tudtam szakítani” – nyilatkozta Csomor a célban. A férfiak sem adták alább, a tömeges partot érés után Pocsai Balázs, valamint Csortos Imre megszökött, és majdnem ötperces előnnyel kezdte a futást. Csakhogy hamar elapadt a különbség, és egy sokesélyes élboly szinte követhetetlen küzdelme következett a győzelemért. Végül Fecskovics Attila nyert a tavalyi győztes Kuttor Csaba előtt, a bronzérmet ifjabb Czencz Péter csípte el.

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
28 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
38 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája