Elhalasztanák a fináléba jutást

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.05.27. 00:45
Címkék
A szerdai euroligás búcsú után szombaton ismét a hazai bajnokságban kell helytállnia a Dominónak és a Vasasnak. A meglepetésre búcsúzó címvédő Egerbe látogat, a piros-kékek pedig Szegeden szállnak vízbe.

Háromból semmi. Ez az idei mérlege a Brendon-FensthermZF-Egernek az elmúlt hat idény győztese, a Domino-BHSE ellen. Kétszer az alapszakaszban szenvedett vereséget Gerendás György együttese, így a Domino 4–0-ról indult az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc.

Az állás most 0–6), mert egy hete a harmadik negyed elején hiába vezetett 8–5-re az Eger, elbukta a mérkőzést. A Domino összesen egyszer vezetett – a legvégén.

Mintha hiányozna valami az Eger játékából, ami a győzelemhez nélkülözhetetlen.

„Igen, így van, talán az utolsó pillanatokban kellene még jobban koncentrálnunk – próbált magyarázatot adni az idei nyeretlenségre Kiss Csaba. – A rutintalanságra nem hivatkozhatunk, mert ez már nem az első ilyen párharcunk, de azt tudni kell, a Domino több olyan játékost tud felvonultatni, aki egymaga is képesek eldönteni egy-egy mérkőzést.”

Ha meg is találják Egerben a sikerhez szükséges pluszt, nem nagyon reménykedhetnek, elvégre a csodával lenne egyenlő, ha zsinórban négyszer tudnák legyőzni a címvédőt, amelynél kérdés, milyen hatással volt a játékosaira az Euroliga-búcsú.

„Nem biztos, hogy a kiesés megkönnyíti a helyzetünket – mondta a balkezes játékos. – Lehet, még jobban felpaprikázza a Dominót a véleményem szerint nála gyengébb csapattal szembeni kiesés. Nekünk viszont nincs több lehetőségünk, tartozunk magunknak annyival, hogy győzzünk szombaton. Meg akarjuk mutatni, nincs fényévnyi távolság a két csapat között, szerdán mindenképpen szeretnénk visszatérni a Kőér utcába.”

A másik párharc jóval szorosabban alakul, rendkívül nagy tétje van a szombati, szegedi találkozónak. A Szeged az alapszakaszban hazai pályán elkapta a Vasast, ezért a párharc 2–2-ről indult. A Vasas ugyan megnyerte az elődöntő első meccsét, de még teljesen nyílt a küzdelem. Ha a piros-kékek vendégként is győzni tudnak, 6–2-es előnyre tesznek szert, s ez a különbség el is döntheti a továbbjutás sorsát.

„Ez így van, de mivel az alapszakaszban is legyőztük hazai pályán a Vasast, minden okunk megvan a bizakodásra – mondta Tóth László, a szegediek rutinos centere. – Nem tudjuk, két sérült meghatározó emberük, Steinmetz Ádám és Varga Dénes közül játszhat-e valamelyik, de szintén nekünk segít, hogy a nagyon jó Vasas nélkülük picit gyengébb. Miért ne tudnánk ismét győzni? Persze tisztában vagyunk vele, a bajnoki döntő eléréséhez Budapesten is nyernünk kell.”

A múlt szombati mérkőzés első két negyedében hiába védekezett nagyszerűen a Szeged – tizenhat perc alatt mindössze két gólt kapott –, a 287-szeres válogatott center szerint nagyon fontos, hogy a jó védekezés mellett gólokat is lőjön. A Vasas kettős terhelése (a szerdai dubrovniki kiesésig az Euroligában és a bajnokságban is helyt kellett állnia), az utazás, illetve a szűkebb keret Tóth László szerint nem számít, a fiatal piros-kékek még bírják a sorozatterhelést.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
29 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
39 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája