Nem marad titokban az edzőváltás

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.05.27. 00:45
Címkék
A nyártól Szlavko Petrovics lehet a Zalaegerszeg vezetőedzője. A 49 éves szakember megerősítette a hírünket, amikor csütörtök este megkerestük, és elmondta: közel a megállapodás. A zalai klub elnöke, Nagy Ferenc azonban nem hajlandó kommentálni értesüléseinket, a csapat jelenlegi edzője, Nagy Tamás pedig tőlünk tudta meg, hogy nem remélheti a szerződése meghosszabbítását.

A múlt héten, a pénteki Zala egerszeg–Debrecen bajnoki mérkőzés (0–1) tudósításában megírtuk: előfordulhat, hogy külföldi szakember veszi át a zalai együttes irányítását. Hogy az információ megalapozott volt, azt csütörtökön a német Neue Ruhr Zeitung internetes kiadásában megjelenő írás bizonyította, amely tényként közölte: a nyártól a szerb Szlavko Petrovics lesz a Zalaegerszeg vezetőedzője.

Nagy Ferenc, a zalai klub elnöke nem kívánta érdemben kommentálni az értesüléseinket, a Neue Ruhr Zeitung düsseldorfi munkatársa azonban azt állította, Szlavko Petrovics már szinte mindenben megegyezett a zalaegerszegiekkel. Ezt egyébként a szerb edző is alátámasztotta, amikor telefonon közölte: a szerződés megkötésére még nem került sor, de szombaton valószínűleg egymás tenyerébe csapnak a szerződő felek.

Kérdés persze, hogy mit szól ehhez a gárda jelenlegi edzője, Nagy Tamás, ugyanis a Tatabánya elleni bajnoki mérkőzésük még hátravan a zalaiaknak, akik a bajnokságban – az eredménytől függetlenül – a harmadik helyen végeztek.

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája