Papíron már jó a magyar foci

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2007.05.27. 00:45
Címkék
Sima ügy, mondhatnánk az idei licenceljárásra, elvégre a tavalyi hercehurcával szemben az idén gördülékenyen zajlott az engedélyek kiadása, az első körben elutasított csapatok – a Vác kivételével – mindegyike megkapta az élvonalbeli induláshoz szükséges jogosítványt. Megnyugodhatnak a klubvezetők, a hétv égi forduló és a röpke pihenő után kezdődhet a sportszakmai felkészülés a 2007–2008-as idényre.

Folytatás a 2. oldalról

Borsodi Ligában hatodik helyen álló csapat). A zöld-fehérek mellett a Tatabánya volt még kényes szituációban, de a „bányászváros” csapata is megkapta a licencet, annak ellenére, hogy a tatabányai képviselőtestület a csütörtöki ülésén nem szavazta meg a világítás kiépítéséhez szükséges 130 millió forint felszabadítását. „A csütörtöki önkormányzati döntés nem volt hatással a licencügyben született határozatra – mondta Török József, a Tatabánya klubigazgatója. – Érvényes közgyűlési határozat van ugyanis a kezünkben arról, hogy kétezer-hét, december harmincegyedikéig elkészül a világítás, ez pedig megfelel a licencszabályzat által előírt követelményeknek.” Hasonló a helyzet a REAC-nál is: Kutasi Róbert klubigazgató jelezte, az elsőfokú döntés óta az érintettek olyan szándéknyilatkozatokat írtak alá, amelyek garantálják, hogy ha bent marad a csapat, az őszi szezon során elkészül a világítás a Budai II László Stadionban. Végezetül két kérdés a tisztánlátás végett: a Vác, bár nem kapta meg az engedélyt, a másodosztályban szerepelhet, míg az NB II Nyugati csoportjában harmadik helyezett Barcs, ha feljutna sem szerepelhetne az élvonalban, hiszen nem adott be licenckérelmet.

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
1 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
18 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
24 perce

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
27 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
55 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája