Már megbékéltek egymással

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.05.29. 23:03
Címkék

A férfi vízilabda-bajnokság elődöntője mellett az 5–8. helyért zajló párharcoknak is nagy jelentőségük van, mivel az ötödik helyet megszerző együttes indulhat a LEN-kupában. Ennek megfelelően ezeken a mérkőzéseken is forr a víz, sőt a Pécs–Újpest (14–13) csatában egy kicsit el is ragadtatták magukat a pólósok.

Még két másodperc volt hátra a vasárnap esti mérkőzésből, amikor az addigi nagy küzdelem átcsapott harcba. A vendégek támadása után Máthé Balázs és Szabó Nándor egy karlendítés és látványos fröcskölés után keveredett csetepatéba Petőváry Zsolttal. Szerencsére még mielőtt kitört volna a balhé, szinte mindenki ott termett a helyszínen. Volt olyan pillanat, amikor egyszerre huszonkilencen voltak a medencében, közülük sokan békítő szándékkal. Ebben élen járt Pelle Balázs és Kósz Zoltán, akikre hallgattak is a társak, és mintegy másfél percnyi „vízforralás” után lecsillapodtak a kedélyek. Záróakkordként a kivonulás során a vendégek a nézőkkel is verbális csatába keveredtek.

„Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Valóban sokan voltak a vízben, de legtöbben csak azért, mert szerették volna elejét venni a verekedésnek” – értékelte a történteket Ambrus Tamás, a Pécs edzője, akivel egyetértett korábbi játékostársa, az újpestiek trénere, Petrovics Mátyás is. „A pécsiek rutinos, kemény játéka találkozott a mi fiatal, kreatív pólónkkal, a nagy tét miatt pedig természetes felfokozott hangulat, de erről nem érdemes többet beszélni. Csütörtökön újra játszunk egymás ellen, s mindent megteszünk, hogy ismét mi nyerjünk.”

Szentgyörgyi Ferenctől, a Magyar Vízilabda-szövetség versenybizottsága elnökétől megtudtuk, a szövetségben kedden a játékvezetői jelentés alapján tárgyalják a történteket.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik