Másodosztályú marad a kapus

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.05.29. 23:03
Címkék
Király Gábor kedden megegyezett az angol másodosztályú FC Burnleyvel, kettő plusz egy éves szerződést kötött a Championship 15. helyezettjével. A feljutást megcélzó patinás klubbal ugyanaznap állapodott meg a kissé babonás Király Gábor, mint annak idején a berlini Herthával.

A hetvenszeres magyar váloga tott kapus az elmúlt három idényt az angol Crystal Palacenál töltötte, egy szezont a Premier League-ben, kettőt pedig a másodosztályban, majd a 2006–2007-es bajnokság után szabadon igazolhatóvá vált, és közös megegyezéssel a távozás mellett döntött. Szerződése lejárta után sokan találgatták, hol folytatja karrierjét a 31 éves játékos, ő azonban véget vetett a spekulációknak, mert kedden megegyezett a Championshipben szereplő FC Burnleyvel.

„Több angliai klub érdeklődött irántam – mondta lapunknak Király Gábor. – A Burnley ajánlata különösen megfelelt számomra, magyarán: kihagyhatatlan volt, és elfogadtam. Tisztáztuk a részleteket, mindenben megegyeztünk a feltételekről. A szerződést kettő plusz egy évre írtam alá, ami azt jelenti, hogy a második évadban előre vállalt meccsszámot kell teljesítenem, és akkor automatikusan életbe lép a harmadik esztendő.”

A 31 éves kapus, aki jelenleg családjával Berlinben nyaral, hozzátette, az is nagyban közrejátszott választásában, hogy Steve Cotterill menedzser első számú kapusként számít rá.

„A menedzser meggyőzött arról, hogy ez igazi kihívás. Rajtam kívül még négy játékos érkezik, a cél a feljutás. Akadtak más apróságok is, amelyek segítettek a döntés meghozatalában. Az egyik, hogy tradicionális klubról van szó, hiszen a bajnokság alapító tagjai között szerepel. Másrészt véglegesen május huszonnyolcadikán egyeztünk meg, ugyanazon a napon, mint 1997ben, amikor a Herthával szerződtem. Ja, és ezen a napon született két jó barátom is...” – tette hozzá Király Gábor.

Filipovics Vladan, a kapus ügynöke úgy véli, remek üzletet kötött mindkét fél, bár Királyt a Premier League csapatai is szerették volna igazolni.

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
44 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
47 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája