Akit átvert a kollégája

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.05.31. 00:17
Címkék
Nagy Tamás nehéz döntés előtt áll. A bajnokságban bronzérmes Zalaegerszeg vezetőedzője vagy elfogadja a klubvezető, Nagy Ferenc ajánlatát, és hajlandó lesz együtt dolgozni az őt követő külföldi szakvezetővel, vagy otthagyja a ZTE-t.

Korábban olyan hírek is felröppentek, hogy az egerszegi csapatot hét meccsen irányító Nagy Tamást meglepte a klubelnök a kijelentésével, amely szerint az évad végétől külföldi trénerrel képzeli el a jövőt. Ám az edző elmondta, tisztában volt vele, hogy csak a tavaszi évad végéig kapott lehetőséget.

„Korrekt volt velem Nagy Ferenc elnök, hiszen amikor munkát ajánlott, rögvest leszögezte, engem hét meccsre szerződtet, az idény végén külföldről akar szakvezetőt hozni – mondta lapunknak Nagy Tamás. – Ám hangsúlyozta, ha úgy alakul, maradhatok a klubnál, és valamilyen formában segíthetem az utódomat. Korábban hallottunk jelöltekről, így felröppent Bölöni László neve is, aki mellett például boldogan dolgoztam volna. De... Jól át kell mindezt gondolni. Fontos, hogy az embernek legyen állása, hónapokig voltam feladat nélkül, és hiányzott a napi munka. Tudom, ha egy szakvezető kikerül a körforgásból, nehéz csapatot találnia a következőkben. Egyszerűbb lenne a dolgom, ha tudnám, ki lesz a befutó, hiszen az megkönnyíthetné a döntésemet. Ha egy Európában elismert szakember lépne a helyemre, rábólintanék az ajánlatra, hiszen megtiszteltetésnek venném, hogy vele dolgozhatok. Még nem tudom, mitévő legyek, ám semmit sem lehet kizárni: elképzelhető, hogy elfogadom Nagy Ferenc ajánlatát, és segítem az új edző munkáját.”

Zalaegerszegen egyelőre két trénert emleget a vezetőség: az egyik jelölt nevét hétpecsétes titokként kezelik, a másik pedig a korábban Németországban dolgozó Szlavko Petrovics lehet. A szerb szakvezetővel találkozott Nagy Tamás, ám akkor még azt gondolta, hogy beszélgetőtársa játékosmegfigyelő…

„Kilátogatott az edzésünkre, majd a futballistákról beszélgettünk – mondta Nagy Tamás. – Mivel csak a játékosokról érdeklődött, azt gondoltam, hogy menedzser, nem árulta el, ki is ő valójában. Később az interneten rákerestem a nevére, és akkor szembesültem vele, hogy a ZTE lehetséges új vezető edzőjével beszélgettem...

Bármit is hoz az élet, büszke vagyok az Egerszeggel lejátszott hét meccsre. Például az évadzáró bankett után kifejezetten jólesett, hogy az utolsó mérkőzésen a kezdőcsapatba jelölt, s két gólt szerző Balázs Zsolt odajött hozzám, és megköszönte a lehetőséget. A mai világban már ez is hatalmas »eredmény«.”

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
25 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
25 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
38 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
56 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája