Gyakorlásnak megfelelt

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.06.01. 23:30
Címkék
Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar és svájci válogatott győri összecsapásán közepes színvonalú játékkal nyert Magyarország.

Igazi tesztmérkőzést játszott az Európa-bajnoki selejtezőre készülő két gárda. A mieink Litvániával, a vendégek Fehéroroszországgal küzdenek a januári, norvégiai Eb-szereplés jogáért. A csata kísérleti jellege főleg abból adódott, hogy egyik válogatott sem számíthatott a Spanyolországban és Németországban szereplő kulcsjátékosaira. A magyar kerethez kedden csatlakoznak a légiósok, a svájci együttesbe viszont már vasárnap megérkezhet Németországból Dabasra a balszélső Manuel Liniger és a beállós Ivan Ursic.

A két szövetségi kapitány főleg a fiatalok kipróbálására szánta a győri mérkőzést, amelyen huszonötödik alkalommal öltött címeres mezt Törő Szabolcs és Herbert Gábor. Első válogatott mérkőzésén lépett pályára a veszprémi kapus, Liszkai Szilveszter.

Kényelmesen, különösebb erőlködés nélkül lőtte góljait a néhány alapjátékot gyakorló magyar válogatott, és biztosan tartotta előnyét a félidő derekáig. Ekkor Skaliczki László pályára küldött több cserejátékost, miközben a vendégek egyre gyakrabban kihasználták a hazaiak védekezési hibáit. A magyar együttes 10–6 után megtorpant (11–11), Svájc kis szerencsével átvehette volna a vezetést.

Átmentette jó formáját a bajnokságból Császár Gábor, Ilyés Ferenc, Putics Barna, Gulyás Péter, valamint Rédei István. Az ő góljaikkal újra nőtt a Dunaferr fiataljaira épülő magyar együttes előnye (23–17). Remekül megértette egymást Császár, Grebenár Gábor, Törő, Nagy Kornél, Sándor Ákos és a kapus Mikler Roland, aki többnyire határozottan dirigálta maga előtt a védőfalat. A végjátékra mindkét kapitány kapust cserélt, de 29–19 után már nem maradt kérdés.

A fiatalok mindkét gárdában tisztességesen küzdöttek, a svájciaknál kiemelkedően játszott Thomas Furer és Thomas Zimmermann. Ugyanakkor nem vitás, hogy a vasárnapi, dabasi visszavágóra (16 óra) Dragan Djukicsnak kell több tanulságot levonnia együttese pénteki teljesítményéből.

Legfrissebb hírek

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
18 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
31 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik