Szünet utáni francia henger

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.06.03. 23:15
Címkék

„Nyerni vagy szenvedni” – írta címlapján a francia L’Équipe szerdai száma. Fontos selejtezőre készült a francia válogatott, Raymond Domenech sérülésektől tizedelt együttesének mindenképpen be kellett gyűjtenie a három pontot, hogy ne szakadjon le az ellenféltől, Ukrajnától. És bár a tét nagyon nagy volt, a szövetségi kapitány részben kényszerből – és immár nem először – kockázatot vállalt, a sok nagy csatát megélt labdarúgók sorát felvonultató csapatban egy ifjoncra bízta az irányítást, a szakértők által Zinedine Zidane utódjának kikiáltott Samir Nasrira. A 19 éves középpályás annyiban mindenképpen hasonlít a tavaly nyáron visszavonuló legendás játékoshoz, hogy algériai származású, és a déli kikötővárosban, Marseilleben nevelkedett.

Amint várható volt, a szintén több sebből vérző ukránok védekezésre és gyors kontrákra álltak be, így a hazaiak Samir Nasri és a két kiváló szárnysegéd, Franck Ribéry és Florent Malouda vezetésével nyomasztó mezőnyfölénybe kerültek, de hoszszú ideig igazi helyzetet nem tudtak kialakítani.

A második játékrészben azonban az esélyesebb francia együttes nem adott esélyt ellenfelének.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Terék Gerda U23-as világbajnok Las Vegasban!

Utánpótlássport
21 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
25 perce

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
42 perce

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
57 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
1 órája

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
2 órája