A bajnok hazatért

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.06.10. 23:36
Címkék
Csaknem két héttel a vendég után a vendéglátó is megérkezett: Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú bokszvilágbajnoka, a június 16-i „A bajnok hazatér” fantázianevű profibokszgála főszereplője szombat késő este valóban hazatért. Madár aludt egyet, majd úgyszólván az egész vasárnapot a német ZDF televízió forgatócsoportjával töltötte. Hiába, a nagyság átka…

George „Honey Boy” Blades, Erdei Zsolt kihívója minden különösebb konspirációs terv nélkül el tudott tölteni tíz napot fővárosunkban úgy, hogy senkinek sem tűnt fel az ittléte. Ráadásul szorgalmasan edzett, készült élete mérkőzésére, olyan összecsapásra, amelyhez hasonlót az elmúlt három év leforgása alatt mindössze egyszer vívott. Ebben a viszonylagos ismeretlenségben rejlik a kihívó veszélye.

Meglepte, hogy ellenfele jobban akklimatizálódott Budapesthez, mint ön?

Mint ahogy más, én sem tudtam, hogy Blades inkognitóban már ilyen korán Budapestre érkezett. Persze nekem Hamburgból jövet nem kell leküzdenem az időeltolódást, ellentétben a Miamiból érkező „Honey Boy”-nak.

Blades élete meccse előtt áll, saját erejéből, menedzser nélkül küzdötte fel magát idáig, nem valószínű, hogy olcsón adja a bőrét…

Sőt! Látatlanban kijelenthetem, hogy roppant kemény meccs vár rám. Aki egy fél életen át várt ilyen lehetőségre – illetve nemcsak várt, hanem nagyon sokat tett is érte –, az csak akkor adja fel a meccset, ha eszméletlenül húzzák ki a szorítóból.

Szakmailag nem hibázott Blades, hogy Pesten már nem szparringolt?

Nem feltétlenül, így legalább jobban ki lesz éhezve a mérkőzésre. Persze csaknem három hetet kesztyűzés nélkül végigedzeni kissé szokatlan módja a felkészülésnek, de ez kizárólag rájuk tartozik.

Ön milyen formában van?

Mindent megtettem a sikerért, nincs egy deka súlyfölöslegem sem, sőt az edzések végén hetvenhét kilót nyomok.

Az Alejando Lakatus elleni, kétezer-négy szeptemberi meccse óta először bokszol itthon. Nem lámpalázas?

Nem lámpaláz az, amit érzek, inkább bizonyítási vágy, hiszen nem szeretném kiábrándítani szurkolóimat.

Nem zavaró a hatalmas érdeklődés?

Ez velejárója a profi boksznak, volt időm rá, hogy megszokjam. Ha nem lennék bajnok, az zavarna, hogy senki sem kíváncsi rám.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
6 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik