Rátgéber oktat

CH. G. A.CH. G. A.
2007.06.21. 23:28
Címkék

Hétfőtől vasárnapig tart a szlovéniai Postojnában a FIBA Europe női csapatok edzőinek meghirdetett tanfolyama, amelynek egyik vezető instruktora Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 mestere. „Leegyszerűsítve: a tábor rendeltetése, hogy megtanítsuk az edzőket a sportág mesterfogásainak oktatására. Egyfajta módszertani továbbképzés vezetésére kértek fel az európai szövetségtől” – mondta a pécsi mesteredző. A férficsapatok szakvezetőinek hasonló táborát Kréta szigetén rendezik, a legendás szerb edző, a 2002-es vb-első jugoszlávok szövetségi kapitánya, Szvetiszlav Pesics vezetésével. „Ez is egy szakma, amelyet meg lehet s meg is kell tanulni. Zsenit persze nem tudunk nevelni, mert az születik, de ami elsajátítható ebből a mesterségből, arra szeretnénk megtanítani a szakembereket” – folytatta Rátgéber László. A FIBA minden európai országból egy edzőt és két fiatal játékost lát vendégül. „Jövő szeptemberben Hajnal Lászlóval szeretnénk beindítani Pécsett kosárlabdaakadémiánkat – sorolta terveit Rátgéber. – A magyar női csapatok az Euroliga négyes döntőjét csak televízión nézhetik, ezért más kitörési pontokat kell keresnünk.”

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
6 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája