„Visszajönnék!”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.06.24. 00:30
Címkék
A kérdés: Lothar Matthäus vajon tudna-e segíteni a magyar labdarúgásnak? A német világsztár a magyar edzői kar képviselőit még a mai napig is megosztja, a szurkolók viszont már döntöttek: a Nemzeti Sport által készített felmérés alapján Lothar Matthäus újpesti szerepvállalása egyértelműen jót tenne futballunknak.

Ne szépítsük: Lothar Matthäus valahogy sosem jött ki a magyar edzőkkel.

Annak idején, amikor a német világsztár irányította a magyar válogatottat, szinte nem telt el úgy hét, hogy valamin ne kapott volna össze a hazai trénerekkel. Hol a klubedzőket kritizálta, mondván: a futballisták nem megfelelő edzettségi állapotban érkeznek a válogatott edzőtáborába, hol pedig a közelmúlt magyar labdarúgásának legnagyobb alakjaival – Détári Lajossal vagy éppen Nyilasi Tiborral – akadt nézeteltérése.

Amit viszont senki sem vitathat: a szurkolók kedvelték Lothar Matthäust.

A német szakember kinevezése telitalálatnak bizonyult a Magyar Labdarúgó-szövetségben, és a drukkerek most is kiállnak Lothar Matthäus mellett. A Nemzeti Sport által meghirdetett szavazáson a szurkolók döntő többsége örömmel várná vissza a német világsztárt. Ahogy arról már beszámoltunk, Lothar Matthäus Pellady Péter segítségével érkezne a Megyeri útra, a válogatott korábbi menedzsere ugyanis szponzornak a bwin nevű, internetes fogadásokkal foglalkozó céget, sportigazgatónak pedig Lothar Matthäust hozná.

„Nem tagadom, jó érzés, hogy a magyar emberek ennyire szeretnek – mondta érdeklődésünkre Lothar Matthäus. – Délelőtt az újságárusnál már láttam a képem mellett, hogy a szurkolók döntő többsége szívesen látna újra Magyarországon. Jó érzés töltött el. Mindig is éreztem, hogy az itteniek bíznak bennem, elfogadnak.”

Az újpesti lehetőséggel kapcsolatban a korábbi aranylabdás viszont ezúttal is csak azt mondta, amit korábban, azaz: amíg szerződése a Salzburghoz köti, addig semmilyen más csapatnál sem vállalhat munkát.

„Jövő nyárig szerződés köt az osztrák klubhoz – mondta Lothar Matthäus. – Azt viszont sosem tagadtam, ha úgy alakul, visszajönnék, szívesen dolgoznék újra a magyar futballban. Persze ehhez jó lenne, ha lényeges változások történnének az MLSZ-en belül. Mert látni kell, a magyar futballnak változásokra van szüksége.”

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
31 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
43 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
59 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik