Győr: úton Európába

M. Cs.M. Cs.
2007.06.27. 08:46
Címkék

Az utóbbi években kétszer annyi magyar csapat indulhatott volna a nemzetközi kupákban, mint amennyi végül vállalta a szereplést. A SEATFoton Győr együttesénél nem sokat vacilláltak a vezetők, beneveztek az Európa-kupába. (Az már nem a nyolcadik helyen végző győriek kritikája, hogy a bajnoki tabellán előttük állók sorra lemondták a részvétel lehetőségét.)

„A sportág meghonosítása érdekében minél hamarabb szeretnénk bekerülni az európai vérkeringésbe” – adott egyszerű magyarázatot a nevezésre Füzy András, a két esztendővel ezelőtt Győrbe költöző klub általános igazgatója, aki az anyagi háttér tekintetében stabilnak nevezte az együttes gazdálkodását.

Ezt kihasználandó, a győriek Varga Mátyás vezetésével új versenyrendszert dolgoztak ki a város kosárszerető fiataljai részére, amelynek nyomán tavaly 240 iskolás kezdett el kosárlabdázni. Mindemellett saját edzőképző központjuk is van, amelyben 16 testnevelő igyekszik elsajátítani a szakma mesterfogásait.

Ráadásul mindössze két éve működik élvonalbeli csapat a városban, amely a kezdeti hercehurcát követően egyre népszerűbbé válik.

Az egykori pécsi válogatott Szakács Ildikó átigazolása sokat segíthet a nemzetközi porondon, ám a magyar szövetség hazai játékosokat preferáló döntése – amely szerint jövőre csupán három külföldi szerepelhet egy bajnokin – a kupában nem jön jól a győrieknek. Mert ugyan hosszabbítottak a szlovák válogatott Bronislava Borovickovával, továbbá szerződtették Diósgyőrből a cseh Európa-bajnok Irena Boreckát, és visszaigazolták a Calais együtteséből egykori játékosukat, a litván Rima Margeviciutét, a már kész szerződést a fehérorosz Marina Kresszel – a korlátozás miatt – már nem kötötték meg.

Gálos László, a csapat edzője ebben is megtalálta a pozitívumot: „Teli vagyunk fiatal magyar játékosokkal, akikből igazán jó kosárlabdázók lehetnek, és még nem voltak kitéve ekkora kihívásnak, mint amit az Európa-kupa-szereplés jelent.”

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
1 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
3 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
5 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
7 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
14 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
39 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
59 perce