Éremgyűjtésre készülnek

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2007.06.28. 00:25
Címkék

Két alapembere nélkül, miképpen a tavaszi Vk-versenyek jelentős részére, ezúttal is részben banki kölcsönből utazik a válogatott Gentbe, a jövő heti vívó Európa-bajnokság helyszínére. A kardozó Csaba Edina keresztszalag-szakadás, a tőröző Mazza Lorenzo pedig bokacsonttörés miatt esett ki – kettőjük számára a szeptemberi világbajnokság is veszélybe került. Az Eb-résztvevő magyaroknak viszont szinte kötelező az éremszerzés, hiszen a hat fegyvernemből négyben (női párbajtőr: Szász Emese, férfi párbajtőr: Boczkó Gábor, női tőr: Mohamed Aida, férfi kard: Nemcsik Zsolt) honfitársunk vezeti a világranglistát, s az élmezőnyben is sok a magyar. A külön számolt olimpiai kvalifikációs ranglistán is biztató a helyzet, amit a kontinensviadalon szerezhető Világkupa-pontokkal tovább lehet javítani. Tavaly Izmirben gyengébb kezdés után Kovács Iván és a férfi párbajtőrcsapat Európabajnok lett, a női párbajtőrözők és a férfi kardozók pedig ezüstérmet szereztek. Ez az eredmény Gentben is jó lenne, főleg az olimpiai csapatkvalifikációs pontversenyt tekintve, mivel Pekingben mindkét nem kardozóinak, a női tőrözőknek és a férfi párbajtőrözőknek is rendeznek csapatversenyt.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
8 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
13 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
23 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
31 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
51 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája