Pokol vár a magyar gárdákra

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.06.29. 23:18
Címkék

A Bajnokok Ligájában az ősztől a főtáblán a férfiaknál a 32 csapat nyolc, a nőknél a 16 együttes négy csoportban küzd a középdöntőbe jutásért. Ez a lebonyolítási rend újdonság, hiszen az EHF megváltoztatta a BL kiírását, és a 2007–2008-as évadtól a főtábla csoportjaiból továbbjutó első és második helyezett együttesek a középdöntő négycsapatos csoportjaiba kerülnek. A nőknél a bajnok Budapest Bank-FTC pokolian erős négyesbe került. Zsiga Gyula mester csapata a nyáron rettentően megerősödő Viborggal, a Podgoricával és várhatóan az előselejtezőből továbbjutó Valceával, a végső BL-diadalra is esélyesnek tartott együttessel csap össze. A bajnoki ezüstérmes Győri Audi selejtezőt vív a francia Metzcel, a szlovák Michalovcével és egy, az előselejtező csoportból érkező csapattal. Ha továbbjutnak Róth Kálmán edző játékosai, akkor a címvédő Slagelsével, a Ribarrojával és a Veszprémből távozó Zdravko Zovko edző új együttesével, a Koprivnicával találkoznak október 24. és január 13. között. A férfiaknál a csoportok sorsolása lapzártakor fejeződött be. A Pick-Szeged ellenfelei: Velenje (szlovén), B. Szarajevo (bosnyák), a Cz Beograd (szerb)– Breszt (fehérorosz) továbbjutója Az MKB Veszprém ellenfelei: Celje (szlovén), Gummersbach (német), a Viking Panevezio (litván)–Valur Reykjavík (izlandi) továbbjutója

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
13 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
35 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája