A recept egyszerű: futni, futni és futni. Az állóképesség ennél tökéletesebb módszerrel aligha fokozható. Itthon valahogy elfelejtették ezt. Ha magyar futballcsapat az elmúlt tizenöt évben öszszekerült külföldi ellenféllel, legyen az spanyol, német, bolgár vagy izlandi, nem bírta az iramot. Elfogyott a kondi, elfogyott a szufla, a párharcokat, a váll váll elleni küzdelmet, a sprinteket rendre az ellenfél nyerte meg.
Hiába voltak a mi fiaink technikásabbak, hiába adtak kötényt, csapták be a védőket esernyőcsellel, a nagy rohanásban egyszerűen bedarálta őket a rivális. Hányszor hangzott el a mondat: miért nem tudnak itthon kellő intenzitással edzeni a magyar fiúk? Miért hagynak le minket a románok, a horvátok, a bolgárok, a lettek és a szlovákok? Költői kérdések voltak ezek... Hiába képeztek itthon pro-licences edzőket, hiába hangoztatták, hogy a szakma fejlődik - ez egyetlen pillanatra sem látszott meg csapatainkon a nemzetközi színtéren. Remek példa erre az Újpest és a Debrecen tavalyi kupaszereplése, avagy az, hogy bár a Liverpoolhoz szerződő két magyar tehetség, Németh Krisztián és Simon András itthon már bemutatkozott a felnőttek között, első élményeik között az is szerepel, hogy kifulladásig futtatják őket.
Amikor éppen össze akartak esni, még sprintelniük, vágtatniuk kellett. Ott másként nem lehet megélni. Csank János is pontosan tudja a titkot: nem véletlenül vált híressé szigorú edzéseiről. Most is kifulladásig dolgoztatja a Ferencváros játékosait, s azzal érvel, ha valaki el akar futni Miskolcig, az nem eshet össze Hatvannál.
Persze az lenne szép, ha a Fradi - vagy bármelyik magyar klubcsapat - Madridig vagy Londonig futna.
Vissza Európába.
Legfrissebb hírek
