Pat Cortina kontra Volán a nyitányon

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
2007.07.11. 23:34
Címkék
Miközben eldőlt, hogy Budai Krisztián továbbra is az Alba Volán kapuját védi, az osztrák bajnokság sorsolása is napvilágot látott: a fehérváriak szeptember 21-én Innsbruckban kezdenek, majd a Salzburg ellen játsszák első hazai mérkőzésüket.

Ez lesz ám a belépés! Az osztrák bajnokságba (Erste Bank Eishockey Liga) felvételt nyerő Alba Volán szeptember 21-én a HC TWK Innsbruck otthonában kezdi meg a sorozatot, majd két napra rá, szeptember 23-án a német Bundesligából kirekesztett Red Bull Salzburgot fogadja. Más nézőpontból: az első osztrák bajnoki meccsét a magyar szövetségi kapitány, fehérvári extréner, Pat Cortina új csapata ellen vívja, első hazai találkozóján pedig rögvest Ausztria elitgárdáját, bajnoki aranyérmesét látja vendégül! „Nem semmi a kezdés!” – hökkent meg az irányított sorsolás (amely egyébként a csütörtöki osztrák ligaülés után válik hivatalossá) kapcsán idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, akinek fikarcnyit sem változtak a mindennapjai: kollégáival tárgyalásról tárgyalásra, jobban mondva pénzkereső túráról pénzkereső túrára jár. Hogy nem reménytelenül, bizonyítja: megállapodás született egy osztrák sportreklámszerződésekkel foglalkozó céggel, ami különböző társaságok megnyerése révén – tíz százalék jutaléki díj fejében – garantáltan több tíz millió forintot hoz a konyhára. Hiába, no, az egymillió eurós, hozzávetőleg 250-260 millió forintos költségvetés előteremtése nem gyerekjáték. Még akkor sem, ha fényévnyire van például a fehérvári fellépése után, szeptember 25-26-án a Los Angeles Kings szereplésével tornát rendező, 6-7 (egyes hírcsatornák szerint 8) millió euróból gazdálkodó Red Bull Salzburgétól… Amely csapat honlapján a 2007–2008-as bajnokságot az Alba Volán vezeti… De szép is lenne! De szép is lenne már az is, ha az alapszakasz után a magyar bajnok bekerülne a nyolccsapatos rájátszásba! A jelenlegi játékoskeret mindazonáltal, valljuk be, vékonyka a rivális együttesekéhez képest, még akkor is, ha eldőlt végre, hogy Gröschl Tamáshoz hasonlóan Szlovákiába csábított Budai Krisztián (aki Hetényi Zoltánnal együtt vasárnap Pöstyénbe utazik, ahol a szlovák válogatott kapusedzője, Jan Filc által vezetett táborban készül egy hetet) továbbra is a fehérvári „ördögök” mezében bizonyítja klasszisát. Jan Jasko edzőnek mindazonáltal nem kell aggódnia, hiszen két (kanadai vagy lett) center érkezése biztosra vehető, de szó van további erősítésekről is. Sok függ persze attól, hogy a sógorok csütörtöki ülésén a szóbeszéd szerint valóban korlátozzák-e a külföldi játékosok számát. Ha így döntenek, ha úgy, az Alba Volán minden téren hatalmas kihívás előtt áll.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája