Kikapott az Európa-bajnok

M. A.M. A.
2007.07.14. 00:06
Címkék

Kilenc döntőt rendeztek pénteken Debrecenben az utánpótlás Európa-bajnokság második napján, és a tízpróbázók is befejezték küzdelmüket. Két fináléban voltunk érdekeltek, női 10 000 méteren Erdélyi Zsófia 34:38.49 perccel a hetedik helyezést szerezte meg, gyaloglóink közül Madarász Viktória 1:44:41 órával tizenkilencedikként ért célba 20 kilométeren. A nap legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a férfi 100 méter volt, amelynek fő esélyeseként a britek reménységét, Craig Pickeringet emlegették. Nos, a szigetországba került a szám aranyérme, de Simeon Williamson viheti haza. A 21 éves vágtázó alaposan megjavította egyéni csúcsát, 10.10 másodperccel győzött. Mögötte Pickering is eddigi legjobbját érte el, 10.14 másodperccel lett ezüstérmes. A nap legnagyobb meglepetése női diszkoszvetésben született, ahol kikapott a göteborgi Európa-bajnok. Az orosz Darja Piscsalnyikova ugyan idei legjobbját (64.15) dobta, de ukrán ellenfele, Katerina Karsak ezt is túlszárnyalta (64.40). Izgalmasan alakult a női hármasugrás, amelyben az utolsó sorozat előtt 13.67 méterrel a negyedik helyen álló ukrán Lilija Kulik hatodik kísérletére több mint hetven centimétert javított (14.39), így ő lett a győztes. A várakozásnak megfelelően a tízpróbázók közül Andrej Kraucsanka szerepelt a legjobban (8492), a fehérorosz versenyző Zsivoczky Attila utánpótlás Európa-bajnoki csúcsát (8379) is megjavította.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája