Nagyszerű gólok a hőségben (2.)
Az újjáépült, megszépült diósgyőri klubépület tágas folyosóján Vámosi Csaba és Dorge Rostand Kouemaha ölelkezett össze. A két hórihorgas játékos felidézte a közösen eltöltött hónapokat – az előző idényben együtt futballoztak Tatabányán –, majd sok sikert kívántak egymásnak.
A kívánság Dorge Rostand Kouemahának jött be, aki ezen a meccsen éppen Vámosi Csabából csinált többször is bolondot. Alig telt el ugyanis néhány perc, a kameruni légiós egy felpattanó labdára agresszíven lecsapva éppen volt játékostársát előzte meg, így teremtett magának helyzetet, amelyet könyörtelenül gólra is váltott. Ilyen az új igazolások élete: amíg a debreceni vezetők dörzsölhették a tenyerüket, milyen remek csatárt találtak (magyar szinten, persze), addig Vámosi Csaba és a hiába vetődő Köteles László abban a pillanatban nem tűnt okos befektetésnek. És a pályán nincs barátság: alig telt el negyedóra a meccsből, Dorge Rostand Kouemaha újfent kibabrált volt klubtársával, és miután a védő mellett elcsavart labdára ismét hiába vetődött a DVTK új kapusa, a bajnok máris kétgólos előnyben folytathatta a meccset. Tervezni sem lehetne jobban a taktikát ilyen nagy melegben: gyorsan megnyugtató helyzetbe hozni magunkat, aztán gazdaságosan beosztani az erőt. A lelkes és hangos hazai tábor tagjaiban persze felrémlett a két csapat három hónappal ezelőtti derbije: április 20-án a DVSC már három góllal is vezetett, amikor Simon Attila szépített, de a vége megsemmisítő 1–5 lett. A DVTK-nak innen kezdve nem lehetett más célja, csak az, hogy elkerülje a korábbihoz hasonló kiütést. Katona Attila gyorsan szépített (Balogh János a vonalon ragadt, és vízipólókapus módjára próbált meg hárítani…), így azonnal visszatért a hazai drukkerek hangja. Igaz, Leandro, Sándor Tamás és Dzsudzsák Balázs révén a vendégek igyekezték „jegelni” a labdát, őrizni az eredményt, sőt ha Leandro lécreccsentő lövése után a labda a gólvonal mögé vágódik, alighanem eldőlt volna a találkozó sorsa. Halidou Douva volt a diósgyőri szurkolók minden reménysége: a tompa hazai támadójátékot érzékelve Pajkos János csatába küldte a lendületes futballjáról ismert támadót. Valami mégis hiányzott ezen a napsütéses délutánon a DVTK játékából. Persze lehet, mindössze arról volt szó, hogy akárcsak áprilisban, ezúttal is jobb csapat volt az ellenfél. No igen, ahol az a luxus is megengedhető, hogy Ibrahima Sidibe a cserék között aszalódjon (a szinte észrevehetetlen Aco Sztojkovot azért csak felválthatta), sok minden belefér. A Loki okosan lassította a játékot, játékosai rendre oldalt, olykor hátrafelé passzolgattak. Sándor Tamásék tudták: amíg náluk a labda, nagy baj nem érheti őket. A lelkesen futballozó diósgyőriek derekasan küzdöttek, de játékukban sok volt a hiba, a pontatlan átadás, ezzel sokszor magukat fékezték le. A DVSC erős védőfalat húzott a tizenhatos előtt, a középpályások is besegítettek, így a borsodiak alig-alig kerültek a kapu közelébe. Katona Attila látványos mozdulattal, oldalról nagy erővel meglőtt labdája meglepte a vendégeket, Balogh János azonban résen volt, így elmaradt az egyenlítés. A lendületes, gólerős kezdés után két okból is visszaesett az iram: egyrészt a nagy melegben gyorsabban fárad az ember, másrészt a DVSC minden eszközt bevetve igyekezett elérni, hogy semmi rendkívüli ne történjen, csak teljen el az idő. A hajrában Dorge Rostand Kouemaha fejjel labdát szerzett – hasonló szituációban magyar csatár rendre hátat fordít –, a határozott, mégis szabályos mozdulat olyannyira ritka mifelénk, hogy minden diósgyőri szabálytalanságot reklamált, pedig ez a fajta harcosság és elszántság a modern futballban alapkövetelmény. A jelenet jelzésértékű volt: Dorge Rostand Kouemaha mentalitása győzelmet ért a bajnokcsapatnak.
