Felemás nyitány

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.07.27. 23:40
Címkék
Verrasztó Evelyn tovább faragta az országos csúcsot 100 méter gyorson, míg Cseh Lászlót összesen négyszer szólították a dobogó tetejére a döntők első napján. De nem mindenki remekelt a fi nálékban, amelyeket a pekingi olimpiára (ahol ugyanebben az időpontban rendezik a végső küzdelmeket) való felkészülés jegyében az ob-n délelőtt tartanak.

Verrasztó Evelyn negyedszer is megdöntötte az országos rekordot 100 méter gyorson – ezúttal délelőtt, és több mint fél másodperccel (55.60). „Egyelőre semmi különössel nem készültünk a délelőtti finálékra – mondta Verrasztó. – Engemegyáltalán nem zavar, hogy reggel kell úszni, mentálisan kell ráhangolódni. Persze nyilván vannak olyanok, akiknek ez hátrányt jelenthet.”

Utóbbi kijelentését többen is alátámasztották. Boulsevicz Beatrix a szerda esti előfutamhoz képest csütörtök délelőtt két és fél másodperccel lassabban úszott a 200 pillangó döntőjében – persze így is simán nyert. Bodor Richárd a 100 méter mell elődöntőjében ugyancsak elmaradt az előző napon jegyzett idejétől. S ugyan hihetetlenül változatos és kiélezett csatát vívtak, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna sem érte el legjobbját 400 vegyesen, csakúgy, mint a férfiak hasonló távján Kis Gergő. Persze Verrasztón kívül is akadtak, akik remekeltek délelőtt. Kovács Ágnes ez évi legjobbjával nyert 50 mellen, míg Szepesi Nikolett saját rekordját megközelítve jutott első helyen a pénteki fináléba 100 háton.

A nap hőse kitüntetést azonban Cseh László érdemelte ki, aki amellett, hogy négy számban győzött, sikerrel vette a 100 pillangó elődöntőjét is (csütörtöki számunkban tévesen írtunk a kieséséről).

„Szerintem jobb formában vagyok, mint a melbourne-i világbajnokságon – mondta Cseh. – Kétszáz gyorson csak annyit adtam ki magamból, amennyi a sikerhez kellett. Ha nincs a sok számból eredő fáradtság, négyszáz vegyesen az egyéni csúcsom környékén úszhattam volna. Ötven háton a rossz benyúlás miatt nem sikerült az országos rekord, viszont a gyorsváltónkat rettentően megszorongatták Kerékjártó Tamásék, nagyot meccseltünk egymás ellen befejezőemberként. A végére teljesen meghaltam, de sikerült nyerni.”

A finálék tehát egyelőre felemásan alakultak, ám a versenyzőknek és edzőiknek még bőven van idejük kidolgozni a nyerő stratégiát.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a tét már a legjobb 16 közé jutás

Labdarúgó NB I
5 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
11 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
14 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
20 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
29 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
37 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
46 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
47 perce
Ezek is érdekelhetik