A kínos gólok dacára biztos a kapus helye

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.07.28. 23:26
Címkék

Botos Antal, a Siófok vezető edzője nem hoz elhamarkodott döntéseket, azaz továbbra is megbízik csapata első számú kapusában, Hegedűs Lajosban. A sárga-kékek utánpótlás-válogatott labdarúgója hibázott az Újpest elleni nyitányon – két lilafehér gólban is benne volt –, ám a szakvezető úgy döntött, a Diósgyőr ellen is ő áll majd a kapuban. Az újonc klub futballistáit ugyanakkor alaposan megviselte, hogy kétgólos előnyről elveszítették bemutatkozó mecscsüket.

„Fontos szerep jutott a héten a pszichológiának – mondta Botos Antal. – Alaposan elemeztük a történteket, újra megnéztük a találkozót, igyekeztünk reálisan értékelni a történteket. Nincs ok a pánikra, pontokat kell szereznünk a következő fordulókban, és akkor mindenki megnyugszik. Hegedűs Lajos lelkét külön is ápoltuk, ám van egy pont, amelyen túl senki sem lehet tekintettel arra, hogy tizenkilenc éves labdarúgókról van szó. Az élvonal már profi világ, és nekünk rutinos, sokat tapasztal futballistákkal is fel kell tudnunk venni a versenyt. Mindenesetre Diósgyőrben is Hegedűs Lajos áll majd a kapuban. A bajnokság elején járunk, természetes, hogy nem akarunk elbizonytalanítani egy tehetséges kapust. Továbbra is számítunk rá, ugyanúgy, mint a többi fiatalra – hiszem, hogy mindannyian bizonyítják, rászolgálnak a bizalomra.”

A Siófok ezúttal is kemény összecsapás előtt áll. A fiatal labdarúgóknak alighanem azon is túl kell tenniük magukat, hogy a hazai szurkolótábor parázs hangulatot teremt a lelátókon.

„Nem szabad kikapnunk Miskolcon – folytatta a szakember. – Láttuk a DVTK első mérkőzését, nagyon hasonlított a miénkre, ugyanolyan peches körülmények között veszített, mint mi. Jól játszott a Diósgyőr, de semmi sem sikerült neki. Abban biztos vagyok, hogy hazai pályán le akarja győzni az újoncot, amihez azonban nekünk is lesz néhány szavunk.”

A diósgyőriek helyzete sem egyszerű, hiszen nem léphet pályára Sipeki István, mivel a középpályás megsérült a hétfői bajnokin. A helyét Halidou Douva foglalhatja el, aki a Debrecen elleni találkozón is váltotta a futballistát. Pajkos János vezetőedzőnek amúgy sem könnyű a helyzete, hiszen még nem érkezett meg az újabb afrikai légióscsoport – így meglehetősen szűkös kerettel kénytelen dolgozni.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
4 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
26 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
1 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
2 órája